Sztárok

Ezt a szaúdi hercegnőt a világ egyik legszebb nőjének tartják: a 38 éves Ameera nem csak gyönyörű, de rendkívül okos is

Ameera al-Taweelről pár évvel ezelőtt sokat lehetett hallani, hiszen a szaúdi hercegtől való válása igazi médiaszenzáció volt akkoriban – azóta már egy másik férfi felesége, ám szépsége mit sem fakult az évek során.

Bár már nem hercegnő, az emberek továbbra is annak tartják őt

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, az arab hercegnők élete korántsem olyan meseszerű, mint azt elsőre gondolná az ember: a pompa, a fényűző élet és az elképesztő gazdagság adott számukra, azonban gyakorlatilag egész életüket a férfiak irányítják, így szabadságuk egyenlő a nullával. Kultúrájuk miatt kiskorukban az apa és a fiútestvérek uralkodnak felettük, míg felnőttként férjük, akiket általában nem saját maguk választanak, beleszólásuk pedig nem igen van magánéletük alakulásában. Hétköznapjaik tehát úgy telnek, ahogyan azt a ház ura akarja, döntéseket saját maguk nem hozhatnak, noha természetesen a nők ezekben az országokban is próbálnak tenni sorsuk ellen, hiszen a nyugati modernizáció szellőjét és erejét ők is érzik, a változás elérése azonban nem könnyű számukra, hiszen gyengébbik nem lévén szavuk nincs azokon a helyeken, ahol az iszlám radikális változatát követik. Ilyen hely Szaúd-Arábia is, amely a világ egyik legelzártabb, legtitokzatosabb országa, ahová a beutazás szinte lehetetlen, bár sokan nem is szeretnék a közel-keleti országba betenni a lábukat, hiszen a nők itt teljes elnyomás alatt élnek. Itt is akadnak viszont olyanok, akik hatalmuk erejével igyekeznek tenni a nők egyenjogúságáért – erre remek példa Ameera al-Taweel, az egykori hercegnő, aki nem csupán szépségével tűnik ki, de kezdeményezéseivel is rendre felkelti a figyelmet. És hogy ki is ő pontosan? Galériánkból megtudhatod!

Ameera nevét akkor ismerte meg a világ, amikor 2008-ban férjhez ment Alwaleed Bin Talal szaúdi herceghez, akit még 18 éves korában ismert meg – történetük már-már tényleg meseszerűen indult.
Kattints a további képekért!

A brit királyi család mindig is a figyelem középpontjában állt, de tévedés azt gondolni, hogy csak a Megxit vagy András yorki herceg szexbotránya ejtett szégyenfoltot a palota becsületén. Például VIII. Eduárd kicsapongó életmódja és zabolátlan szexuális étvágya rendesen kihúzta a gyufát a közvéleménynél, ám ez még csak a jéghegy csúcsa.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...