A csúcson érte őket a halál: ez az 5 filmsztár tragikus körülmények között hunyt el

Akciófilm sztárok voltak, akik a legszörnyűbb haláleseteket szenvedték el – akkor, amikor senki sem számított rá.

A filmekben mindent megúsztak, a valóságban nem

A filmeket legtöbbször két okból kifolyólag nézzük: szórakozni szeretnénk rajtuk, vagy épp a problémáink elől menekülni általuk legalább egy-két óra hosszára. Egy jó alkotás képes teljesen kikapcsolni minket, és elfeledtetni velünk a valóság árnyoldalait, valamint kilépni saját életünkből, lehetővé téve ezzel, hogy részünk legyen egy kis romantikában, kalandban, nevetésben vagy épp sírásban, esetleg intrikákban. Az akciófilmek előnye a rendkívüli izgalom: olyannyira az ilyen típusú filmek részesévé válhatunk, hogy saját adrenalinszintünk is a tetőfokára hághat a képernyőn szereplő alakokhoz hasonlóan. Valljuk be, a valós életünkben azért a legtöbb cselekményszálat inkább elkerülnénk, az akciófilmeket azonban szívesen újra és újra nézzük a mozi vagy a kanapé biztonságából. Nem csoda tehát, hogy az akciófilm-csillagok a legnagyobb sztárok közé tartoznak, akikre az emberek felnéznek, a férfiak többsége pedig hasonlítani szeretne. Az akciófilmek legnagyobb alakjai már évtizedekkel ezelőtt befutottak, mint például Arnold Schwarzenegger vagy épp Sylvester Stallone, de persze minden generációnak megvannak a maga sztárjai, akiket a közönség visszafogott lélegzettel figyel, miközben golyók elől futnak vagy épp épületekről ugrálnak, és robbanások elől menekülnek. Vannak azonban olyan hírességek, akik karrierjük csúcsán vesztették életüket, mégpedig filmjeikhez hasonló drámai körülmények között. Galériánkban mutatjuk azt az 5 csillagot, akiknek fénye idejekorán hunyt ki.

Bruce Lee A színész, valamint a harcművészet legendája mindössze 32 éves volt, amikor agyi ödéma következtében elhunyt. Lee azonban többet ért el rövid életében, mint a legtöbb ember háromszor ennyi esztendővel a Földön. Halála tehát nem egy furcsa baleset vagy éppen drogok következménye, hanem egészségi állapota okozta végzetét. Lee minden bizonnyal hőgutában és kimerültségben szenvedett, amelyek hatásait felerősítette egy fájdalomcsillapító, amit a súlyos fejfájás tüneteinek enyhítésére szedett. Ezek összessége okozta a sztár korai halálát.
Kattints a további képekért!

Nem csoda, hogy a királynő annyiszor kiakadt rájuk a múltban – íme 5 alkalom, amikor a hercegi pár semmibe vette a királyi család szokásait. Meglepő, hogy megúszták komolyabb következmények nélkül…

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak