Sztárok

Megvan a győztes - Ő nyerte meg 2019-ben az Eurovíziós Dalfesztivált

Kiderült, hol rendezhetik meg a nagyszabású rendezvényt jövőre.

Véget ért a verseny

Duncan Laurence nyerte Arcade című dalával a 64. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Tel-Avivban.

A győztes 492 ponttal nyert a 26-os döntőben. Mögötte az olasz Mahmood lett a második 465 ponttal, az orosz Szergej Lazarev 369 ponttal a harmadik helyen végzett.

A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki. A Magyarországot másodszor képviselő Pápai Joci ezúttal nem jutott a döntőbe.

A 26-os döntő utolsó felében először az egyes országok nemzeti zsűrijének legmagasabb pontjait adták közre a helyi szóvivők, Magyarországról Forró Bence, majd a tévénézők által leadott telefonos/sms-es, applikációs voksokat, országonként, hátulról előre haladva mondták be az izraeli aréna műsorvezetői. A kétféle pontokat összeadták, így alakult ki a végeredmény, amely a hosszas ismertetés miatt az éjszakai órákba húzódott.

Madonna is fellépett

A látványos műsorban több eurovíziós győztes színpadra állt, a tavalyi nyertes, Netta új számával szórakoztatta a nézőket és még a popkirálynője, Madonna is fellépett, két dalát adta elő. A világsztár fellépése körül korábban volt némi izgalom, de végül fantasztikus koncertet adott az Eurovízió szípadán.

Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Hollandiában lesz az esemény.

Hallgasd meg a győztes dalt:

A legnagyobb magyar fesztiválokra játszották be magukat.

Leadfotó: 123rf.com, Forrás: MTI

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...