Tényleg szeretlek?
Szeretlek. Nap mint nap kimondom, de téged akarlak megerősíteni ebben, vagy magamat?
Amikor összejöttünk persze minden jó volt, de hát ilyenkor kinek nem? A nászutas korszak, amikor minden rózsaszín, csupa boldogság. Rossz tulajdonságok még nem léteznek, ahogyan tökéletlen megjelenés sem a másik előtt. Tökéletes randik, tökéletes együtt töltött pillanatok, idilli élmények töltik ki mindennapjainkat, és alig várjuk, hogy végre láthassuk egymást. Szerelmes vagyok! - Gondolom, és bárgyú vigyorral az arcomon alszom el, miközben rád gondolok.
Aztán rám szólsz, hogy ne beszéljek a film alatt. Engem meg idegesít, hogy hangosan rágsz. Én múzeumba akarok menni, te meg kirándulni, és egyik este úgy összeveszünk, hogy a végén már arra sem emlékszünk, tulajdonképpen mitől is robbant ki a harmadik világháború a hálószobánkban. Ha ilyenkor is úgy érzem, szeretlek, akkor minden jó. Elárulom neked is, és ismét boldogan alszom el, hiszen a lábamat már nem a rózsaszín felhőkről lógatom alá, hanem masszívan a talajon állok, és még mindig szerelmes vagyok. Nincs is ennél jobb - gondolom, és lehunyom a szemem.
A mindennapjaim része vagy, a hetek, hónapok, évek múlásával csak mélyül a szeretetem. De még ennyi idő után is folyton eszembe jutsz napközben, ha történik velem valami rossz, rögtön téged hívlak, hiszen csak te tudsz megvigasztalni. Ha hallok egy jó viccet, rögtön arra gondolok, mennyire fog majd tetszeni neked, amikor este elmondom. Különben is, csak azért bírom ki az egész napot, mert tudom, este találkozunk. Szeretlek - rakom le a telefont, és ránézek az órára, hogy tudjam, mikor mehetek végre haza hozzád. Tényleg szeretlek.
Egyszer csak arra eszmélek, hogy már nem is emlékszem, milyen volt nélküled élni. Ki is vagyok valójában? Ki vagyok egyedül? Nem akarok beleesni a hibába, hogy elfelejtem önmagam, és csak azért maradok melletted, mert tartok a magánytól. Mert nem akarok egyedül lenni, mert megszoktam így az életet. Akkor nem szeretlek tényleg, akkor csak gyáva, netán kényelmes vagyok. A „szeretlek” rutinná válik, nem társul hozzá az érzés kifejezésére ösztönző vágy, csak vagyok. Csak vagyunk. Igazából ekkor pótolható vagy, nem téged szeretlek, csak a szerepet, amit betöltesz - de tulajdonképpen betölthetné éppen más is. De nyugi, úgysem fogok kísérletezni, hiszen pont ezt a nyugalmat akarom megtartani.
Ha néha munka közben az is éltet, hogy otthon majd egyedül töltök egy estét egy kád forró vízben és a magazinjaimmal, miközben te is valahol máshol éled az életed, akkor tényleg szeretlek. Akkor tudom ki vagyok, tisztában vagyok mindkettőnkkel. Aztán mikor másnap találkozunk, akkor a vallomásom mögött tartalom is lesz, amit nem csak hallasz, hanem érzel is. Mert tudom milyen volt nélküled élni, és ha muszáj lenne, tudnék is. Csak éppen nem akarok. Mert tényleg szeretlek.
Oldalak
Hirdetés
