Szerelmi tanácsok Júlia titkárnőitől

Shakespeare híres nőalakja, Júlia, valamint lelkes titkárnői minden bajbajutott szerelmesnek szívesen segítenek.

Bizonyára sokan látták az elmúlt hónapokban a Levelek Júliának című filmet. Kedves, romantikus vígjátékról van szó, a csajok biztosan fogékonyak voltak a romantikára, a pasiknak pedig nem volt más választásuk, mint elkísérni életük párját, és végigülni azt a másfél órát a moziteremben. Nekik nem akadt egyéb dolguk, mint elfogyasztani a popcorn-os zacskó tartalmát és jó képet vágni hozzá, amint a Mamma Mia-ból ismert szőkeség, Amanda Seyfried végigverekszi magát fél Olaszországon, hogy saját maga, illetve újdonsült barátnője, egy előkelő angol hölgy számára meglelje az igaz szerelmet.

Könnyed és szerethető filmet kapott mindenki, aki úgy döntött, hogy beül rá a moziba. Arról viszont bizonyára kevés nézőnek volt tudomása, hogy a film története csak körülbelül kilencvenöt százalékban fikció.

Akad ugyanis egy olyan szál a filmben, amely néhány középkorú veronai nőről szól, akik magukat Júlia titkárnőinek nevezik. Verona neve mindenkinek ismerősen csenghet, hírnevét pedig William Shakespeare-nek köszönheti, aki a várost két talán legismertebb karakterével egyetemben halhatatlanná tette tragikus drámájának, a Rómeó és Júliának lapjain.

A lelkes turista, ha ebben a hangulatos olasz városban jár, gond nélkül elzarándokolhat Júlia erkélyéhez, akár ki is állhat rá, és szerelmesével reprodukálhatja a híres erkélyjelenetet. Számos legenda és mendemonda kering Rómeó és Júlia története, valamint a titokzatos helyszín körül. Az egyik – és ezzel dolgozik a fent említett romantikus komédia is - , miszerint a szerelmesek otthagyhatják a leveleiket az erkély alatt a falra ragasztva, és Júlia majd válaszol a problémájukra.

Ha valaki Verona-ban jár, és megpróbálkozik a dologgal, ne lepődjön meg, ha netalán választ is kap a levelére. Természetesen nem Júlia Capulet ragad tollat, hogy válaszát papírra vesse, helyette Júlia titkárnői igyekeznek majd tanáccsal szolgálni az ügyben.

Az ő ténykedésük szolgáltatja azt az öt százalékot, amely némi valós alapot kölcsönöz a Levelek Júliának hollywoodi produkciójához. Habár a titkárnők munkája jócskán túlmutat a filmen bemutatottakon.

A valóságban Juliet Clubnak hívják azt az önkéntes szervezetet, amelynek Júlia titkárnői is tagjai. A levelek megválaszolásán kívül már hosszú évek óta Rómeó és Júlia, illetve Verona városának népszerűsítésén fáradoznak, és kulturális rendezvények egész sorozatának szervezését bonyolítják le. Ezek közül a rendezvények közül az egyik legérdekesebb a „Dear Juliet”-díj átadása, amelyre stílusosan február 14-én, Valentin napon kerül sor. A díjat az előző évben kapott levelek írói között osztják ki. A legimponálóbb levél beküldője részesedhet ebben az elismerésben, és akár még igazán híres sztárokkal is találkozhat, mikor átveszi a díját. Hiszen az esemény a múltban olyan ismert személyeket vonzott a városba, mint Andrea Bocelli énekes, vagy Franco Zeffirelli filmrendező, aki többek között a klasszikus, eredeti Rómeó és Júlia film megrendezéséről is híres.

Egyéb érdekes rendezvények még Júlia születésnapjának ünneplése szeptember 16-án, vagy egy másik díj, a „Writing for Love” (azaz Írjunk a szerelemért) díjkiosztó gálája. A versenyen bárki részt vehet, az egyetlen kikötés, hogy a beküldött regény témája szigorúan a szerelem kell, hogy legyen.

A romantika kedvelőinek a Veronába való látogatás szinte kötelező. De bárki tetszését gond nélkül elnyerheti ez a bájos kis város a tipikus olasz utcácskáival, templomaival, tereivel és a nagyszerű állapotban megmaradt római kori amfiteátrumával. 

 Sőt, ha valaki szívesen írna Júliának, de nincs lehetősége, hogy Veronáig zarándokoljon, akkor sincs ok a kétségbeesésre, hiszen ezt postai úton, vagy akár online is megteheti. Szerelmi ügyekben tehát a továbbiakban senkinek sem kell beérnie valamelyik női magazin tanácsadó rovatával. Az [email protected] címen Júlia titkárnői várakoznak, hogy legjobb tudásuk szerint tanáccsal szolgáljanak a bajba jutott szerelmeseknek. Nekik minden bizonnyal maga Júlia súg a levélírás során, bár a titkárnők valószínűleg igyekeznek kevésbé radikális megoldásokkal előállni, mint amit Shakespeare hősnője választott egykoron…

Oldalak

Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.