Közös vagy külön kasszán legyünk?

Az egzisztenciális különbségek egy idő után sok feszültséget okozhatnak, az együttélések, házasságok túlnyomó részében állandóak a pénzzel kapcsolatos viták. Fontos, hogy minél hamarabb tisztázzuk párunkkal, hogy mekkora összeggel és hogyan szállunk be a közös életbe.

Közös kassza
Mint elnevezése is mutatja, a felek által megkeresett összeg közös, a pár mindkét tagja ebből költekezik, például a háztartás fenntartására, a gyerekekre, nyaralásokra és egyéni célokra egyaránt innen veszik el a pénzt. A kasszának általában van egy kezelője, aki figyel arra, hogy a szükséges költségekre meglegyen a pénz, míg a fennmaradó összeget félre lehet tenni vagy éppen szórakozásra költeni.

A legtöbb kapcsolatban ez a pénzkezelési forma terjedt el, hiszen magától értetődőnek találják, hogyha minden közös, akkor pénzügyekben se járjanak külön utakon. Azonban a közös kassza hátránya lehet az, hogy az esetek többségében az egyik fél jobban keres, így soha sem lesz egyenlőség. Ha a közös pénzből valaki többet költ magára, az szintén vitaforrás lehet.

 

Külön kassza
Ebben az esetben a felek pénzügyileg teljesen függetlenek egymástól, mindenki úgy gazdálkodik, ahogyan szeretne. Nem kell elszámolni, mit vettünk, így a viták ebből a szempontból ritkábban jelentkeznek. Ellenben nézeteltérések származhatnak abból, hogy éppen ki fizesse a bevásárlást, a gyerek tankönyveit vagy éppen a tankolást. Éppen ezért, ha a pénzügyeket ennyire külön kezeljük, akkor valamennyire mindent, ami talán nem igazi, közös élet.

 

A kettő változata
Az arany középút az lehet, hogy legyen a megkeresett pénznek egy közös, illetve egy külön, csak magunkra szánt része.
Tekintsük át azokat a szükséges kiadásokat, melyek közös életünket érintik, és a két fél egyenlő mértékben szálljon bele.

Ha nagyon igazságosak szeretnénk lenni, akkor az a fél, aki többet keres, vállaljon nagyobb részt ebből a költségből. A fennmaradó összeggel pedig mindenki szabadon gazdálkodhat.

 

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...