Így mentsd meg a párkapcsolatodat!

Egy kapcsolatban vannak jobb és rosszabb időszakok is. Ha egyre sűrűbbek az összeveszések, ha egyre több hibát láttok a másikban, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy megéri-e együtt folytatnotok az életeteket. Mi kell ahhoz, hogy újra felhevítsétek a kihűlt párkapcsolatotokat?

A legnagyobb hibát akkor követjük el, amikor a rózsaszín ködtől még se nem látunk, se nem hallunk, és nem akarjuk megbántani a másikat semmi aprósággal. De nem érdemes a szőnyeg alá söpörni azt, ami zavar minket, hiszen a dolog csak úgy magától nem fog megváltozni. Ne is álmodozzunk! Mindig tartsuk szem előtt azt is, hogy abba az emberbe zúgtunk bele, aki ő, és nem abba, akivé változtatni akarjuk.

Az együttélés egyik alapszabálya, hogy tiszteletet és toleranciát mutatunk a másik ember irányába. Ha nem tudjuk magunkba tartani azokat a dolgokat, amelyek nyomasztanak, akkor próbáljuk meg humorosan vagy nagyvonalúan tálalni ezt a kedvesünk előtt. Soha ne hozzuk szégyenbe, hiszen azt senki sem tűri, és egyből visszavág a megalázásért. Vannak olyan a mondatok, vagy szituációk, amelyek higgadt állapotban is érzékeny pontokat találhatnak el. Veszekedés közben a sebezhetőség a duplájára növekszik, ezért kerülnünk kell a meggondolatlan beszólásokat. Ha például rájövünk, hogy nincs igazunk, akkor inkább lássuk be és adjuk fel a dolgot. A „de” szócskát is próbáljuk kiiktatni a szótárunkból. A „de” ellentétet hordoz magában, ezért bármi szépet is akarunk kihozni a mondatból, a „de”-vel elrontjuk. Inkább használjuk az „és” szót.

Sokan gondolják úgy, hogy csak akkor jutnak megegyezésre, ha a másik fél rábólint a „nekem van igazam” kifejezésre. Kit érdekel? A lényeg a boldogság. Ez lehet, hogy kivitelezhetetlennek hangzik, de egyátalán nem az. És megéri a fáradozást.


 

Ha úgy érzzük, hogy ellaposodott valami, kevesebb a közös program, a kimozdulás, általában otthon ücsörögtök és már csak filmet néztek, akkor próbáljunk kompromisszumot kötni a szerelmünkkel. Kezdésnek mi álljunk elő valami ötlettel. Például „Nincs kedved elmenni moziba, vagy a haverokkal bowlingozni?” Kerüljük az olyan mondatok, hogy „Bezzeg a Julcsi és a Béla…” Ez a kapcsolat kizárólag rólatok szól, csak ti tudjátok, mi van köztetek, nem kell senki másra áthárítani a problémáitokat. Az is fontos, hogy mindig az aktuális nehézségekre fókuszáljunk. Túl kell lépni a már tisztázott ügyeken és nem újra és újra előrángatni őket, ha egy kicsit kellemetlen a helyzet.

A káromkodás és az exek felemlegetése se kedvez a folytatásnak. A csúnya szavak használta közönséges és kiábrándító. Csak még több csalódáshoz vezet. A volt partner pedig mindig legyen tabu téma. Senki sem szereti, ha valaki máshoz hasonlítgatják!

Ezek a jó tanácsok nem csak arról szólnak, hogy hogyan kezeljük jobban a kialakult szituációkat. A fő cél inkább az, hogy jobban fel tudjuk ismerni a helyzetet, és lehetőségünk legyen dönteni. Ha ezek után se tudjuk, mi a megoldás, akkor inkább kérjünk egy kis időt. Vonuljunk el egy külön szobába, szellőztessük ki a fejünket az utcán, vagy hívjuk fel a barátnőnket egy kiadós lelki fröccsért. Fontos, hogy ne menekülésnek tűnjön a dolog, hanem tényleg sima időkérésnek, ezért fél óránál tovább soha ne szívódjunk fel!
 

Oldalak

Szólj hozzá Te is!