Így koptasd le a nemkívánatos udvarlókat

Randiztál egy sráccal tegnap este, és azóta küldött tíz smst plusz háromszor fel is hívott? Már a második randin folyamatosan arról beszél, hogy mennyire tetszel az anyukájának, és egyeztetni akarja, hogy mikor vegyetek ki szabit a közös nyaralásra? Most eláruljuk, hogyan tudasd az illetővel, hogy nálad ez nem pálya.

Kíméletlenül
Ha folyamatosan hívogat, hiába mondtad meg neki, hogy nem akarsz vele találkozni többet, ő úgy hiszi, hogy a női nemet ebben a helyzetben is igennek kell venni, van egy ősi módszer. Ne vedd fel a telefont, és ne válaszolj az smseire. Igen, kicsit durva, de hatásos, maximum másfél hét és meg fogja unni. Ha elkövetted azt a szarvas hibát, hogy az első randi után facebookon is felvetted, ott is ugyanezt a taktikát kövesd, az se baj, ha nem is olvasod el az üzeneteit, a chatről és az üzenőfaladról pedig tiltsd le.

Volt barát
Előfordul, hogy a szerelemből csak az egyik fél gyógyul ki, és a másik nem hajlandó beletörődni a szakításba. Ilyenkor a legegyszerűbb azt mondani, hogy találkoztál valakivel, aki rabul ejtette a szíved, vagy egyszerűen csak belibegni egy közös barátok által rendezett házibuliba az újonccal. Valószínűleg ki fog akadni, de talán megérti, hogy te már túlléptél kettőtök dolgán, és ő is elkezdi újra élni az életét.

Alkalmi partner
Egyes esetekben az általunk tökéletes egyéjszakás kalandnak elkönyvelt férfinak egy óvatlan felszabadult pillanatban megadjuk a számunkat. Addig nem is baj, amíg ő sem lépi túl a szexpajtás szerepkört. Ha azonban már érzelmeket is követe, legkönnyebb, ha az utolsónak szánt alkalmat követően otthagysz egy post it-et „köszönöm a forró éjszakákat” szöveggel. A szexisebb verzió, ha a fürdőszobatükörre írod ezt rúzzsal, a kevésbé kreatív pedig az sms. Ha nem értene a szóból, fűzd hozzá, hogy holnap utazol Afrikába önkénteskedni.

Kolléga
Kínos tud lenni, ha egy munkatárs folyamatosan nyaggat, hogy randizzatok már, sikamlós, félreérthető célzásokkal traktál, és a főnök előtt úgy viselkedik, mintha ti már egy pár lennétek. Hogy ne keserítse meg életed hátralévő részét, és ne kelljen otthagynod eddigi legjobb állásodat, muszáj lépni. Ha a négyszemközti beszélgetés nem segít, közöld vele hangosan, lehetőleg egy meeting előtt vagy után, hogy mindenki hallja, hogy mit gondolsz róla és a célozgatásairól, persze csak nyomdafestéket tűrő hangnemben. Ezek után már tuti nem akar beégni többet a kollégák előtt.

Oldalak

Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!