Félreléptem vagy sem? - Mi számít megcsalásnak?

Hogy mi számít megcsalásnak, azt mindenki maga ítéli meg. Tény, ha mi vagyunk a bűnösök, akkor sokkal elnézőbbek vagyunk magunkkal szemben, mint amikor párunk lép félre. Hogy is van ez?

Csak a szex
A nagy átlag úgy vélekedik, hogy azt hívjuk megcsalásnak, ha egy férfi vagy egy nő a párja tudta nélkül szexel valaki mással. Természetesen vannak ennél jóval szigorúbb felfogások is, melyek szerint egy csók is félrelépésnek számít. Mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy mi az, amit már nem tudna elfogadni a szerelmétől, de ennél sokkal fontosabb, hogy mi az, amit te nem tehetsz meg.

Ártatlan flörtök

A flört még nem megcsalás. Ennek ellenére végtelenül bántó tud lenni, ha a párod jelenlétében vetemedsz rá. Tudjuk, hogy izgalmas, és kicsit olyan, mint a tiltott gyümölcs, de ha már csinálod, akkor lehetőleg arra is ügyelj, hogy a saját szórakozásodra ne tiporj bele kedvesed szívébe.

Egy csók és más semmi
Hogy következmények nélkül nem úszod meg, az biztos. Tegyük hozzá, hogy teljesen jogosan, hiszen a csók egy intim dolog. Ráadásul, ha együtt vagy egy férfivel, akkor ő a tulajdonának tekint. Tudjuk, ez nem hangzik túl jól, de ne értsd félre. Csupán arról van szó, hogy ha a vadász elejti a vadat, akkor onnantól a magáénak érzi. Ha pedig egy másik vadász is ugyanarra a nőstényre utazik, akkor ott harc lesz. Ezt hívják féltékenységnek.

Lelkestül
Hiszen szeretni nem csak a testünkkel tudunk, hanem a lelkünkkel is. Ebből adódik, hogy a megcsalás nem feltétlenül csak fizikai úton történhet. Ha egy férfival – aki nem a párod – beleszerettek egymásba úgy, hogy nem volt köztetek testi érintkezés, akkor vajon az megcsalásnak számít?

Mérlegelj
Soha ne tégy olyat, ami fordított esetben neked fájdalmat okozna. Hiszen akit szeretünk, azt nem bántjuk meg. Ha pedig rossz a kapcsolatotok, akkor legalább a szép pillanatok emléke miatt ne alázd meg azzal, hogy félrelépsz. Mindig gondolj arra, hogy mi az, amit te már nem tudnál megbocsátani, mert valószínűleg azt már ő sem.

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...