Ez a férfi minden nőt ledöntött a lábáról!

Ki ne ismerné a híres Casanovát? Személye a mai napig a szerelem, a szexualitás fogalmához kötődik. A XXI. században bizony nem egy férfi szeretne hasonlítani a híres csábítóhoz.

 

Casanova, teljes nevén Giovanni Giacomo, a XVIII.század egy érdekes figurája volt. Sokan a mai napig elgondolkodnak azon, hogy egy egyszerű, lovagi ranggal rendelkező személy neve, hogyan maradhatott fenn ennyi éven keresztül. Valóban létező személy lehetett, vagy emlékíratok fiktív kitalált hőse?

 

Kispapként kezdte a pályafutását, de tanult jogot is. Több, mint hét nyelven beszélt. Írt filozófiai értekezéseket, illetve színpadi darabokat. Neve mégsem írói tevékenysége által várt híressé. Igazi világát a fogadók, és az utazás jelentette. Ránk maradtak a híres emlékíratai, melyek által közismertté vált az utókor számára.

 

A híres csábítót Európ szerte ismerték a nők. Emlékírataiban beszámol arról, hogy voltak közöttük kurtizánok, hajadon lányok, cselédek, férjes asszonyok, sőt még apácák is. A korában imádták a nők, állítólag jelentős méretű potenciája miatt, melyet igyekezett különböző praktikákkal igyekezett karbantartani. (Például kucsmagombát fogyasztott). Azért ennél több is szó lehetett, mint a hatalmas áldása.

 

A nőknél már a puszta megjelenésével sikert ért el. Élvezte az életet, és őszintén kedvelte a nőkkel való szerelmeskedést. Nemcsak a sex volt az, ami annyira vonzóvá tette a nők szemében, de a csábítás, játék és a flört is hozzásegítette a sikerhez. A sexben törekedett arra, hogy a partnerei is örömet találjanak az aktusban, ami a korában merőben szokatlan volt.

 

„Mindig úgy éreztem, hogy a másik nem kedvéért születtem, szerettem a nőket és minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy ők is szeresssenek.” - így ír az emlékírataiban a nőkkel való viszonyáról.

 

A flörtölések alkalmával volt olyan, akivel a gasztronómiai örömöket osztotta meg, volt olyan, akivel a szerelemről és az üzletről társalgott. Persze volt olyan is, akit a sexualitás mélységébe vezetett be.

 

 

Mai szemmel nem érezzük olyan kiemelkedőnek azoknak a nőknek a számát, akivel Casanova kapcsolatba került. Leírásaiból tudjuk, hogy 11 éves volt, mikor elveszítette a szüzességét, és kb. 73 éve koráig élt. Tehát az a 144 nő, akivel élete során kapcsolatba került, nem mondható olyan soknak, hogy el legyünk ragattatva hódításaitól.

 

A XXI. században egy ilyen férfival, mint Casanova, vajon mit kezdenénk? Mi is a lába elé borulnánk pusztán azért, mert egy kicsit érezteti velünk, hogy nők vagyunk? Két-háromszáz évvel ezelőtt, egy olyan világban élt a közkedvelt csábító, ahol a nőket lenézték, megalázták. A nők pedig akkor sem különböztek oly nagyon a ma élő társaiktól, ugyanúgy megértésre és törődésre vágytak. Casanova pedig a szebbik nem ezen oldalát használta ki, és megadva nekik azt, amire a mai napig vágynak a nők: az odafigyelést. Tehát feltehejük magunkban a kérdést? Mi is beadnánk a derekunkat egy ilyen vonzó csábítónak?

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.