Az őszi és téli időszak legjobb randihelyszínei!

Fogalmad sincs, mit csináljatok a barátoddal ebben a hűvös időben? Esetleg még keresgélsz, de már egyre kevesebb helyen bukkannak fel emberek? Íme, néhány ötlet, amivel varázslatos lesz a találkozás, akár az első, akár a sokadik.

Ismerkedéshez – Műjégpálya
Egyre több korcsolyapálya nyílik évről évre. Vannak klasszikus hangulatúak és vannak modernebbek, de egy közös bennük: novembertől-februárig mindet ellepik az emberek. Épp ezért sok szingli ezt választja ismerkedési helyszínnek. Amellett, hogy vicces, ha az ember beleütközik leendő párjába, egyből egy közös hobbitok is lesz. Ha elfáradtok a piruettezés közben, a pálya szélén forralt bort kortyolgatva, kürtös kalácsot eszegetve beszélgethettek.

Első randira – Séta és teázó
A hideg ellenére kellemes sétákat lehet tenni a városban. A Margitsziget, a Gellérthegy vagy a Duna part bármely szakasza mind csodás ilyenkor is. Ha nem a fővárosban laksz, akkor se csüggedj. Minden helynek megvannak a maga nevezetességei és tipikus „randi helyei” melyek ilyenkor szóba jöhetnek. Az a fontos, hogy először sétáljatok egy nagyot, majd utána üljetek be egy teázóba, vagy kávézóba. Séta közben nem muszáj egymás szemébe néznetek, így kevésbé lesz feszélyezett a helyzet, nyugodtan megnyílhattok egymásnak. Amikor már fáztok, vagy elfáradtok, térjetek be egy hangulatos kis helyre. Igyatok valami forró italt, vagy egyetek sütit. Itt már minden jön magától, és egyre jobban belejöttök majd a beszélgetésbe, és talán az első csók is elcsattan.

Pároknak – Fürdő, szauna, masszázs
Minél régebb óta vagytok együtt, annál nehezebb újdonsággal előrukkolni. Egy kellemes wellness nap azonban tuti siker mindig. Együtt elmenni egy fürdőbe, közösen úszkálni a vízben isteni érzés. A szauna forrósága pedig felébreszti az érzékeket és buja vágyakat csalogat elő. Ha úgy érzitek egy kellemes masszázsra is feküdjetek be, ahol szakemberek kezei által lazulhattok el, és űzhetitek el egyúttal a stresszt.

Otthonra
Ha mégis úgy döntenétek, hogy inkább a négy fal között randiznátok, azt is különlegessé tehetitek. Nézegessetek nyári fotókat, amelyekről közös emlékek jutnak eszetekbe, nosztalgiázzatok. Esetleg megtervezhetitek a következő évi nyaralást. Ha még a kapcsolat kezdeti szakaszában vagytok, és nincsenek még ilyen közös emlékeitek, akkor mutassatok egymásnak gyermekkori fényképeket. Ez jó alkalom arra, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz, és vicces sztorikat is megoszthattok egymással.

Oldalak

Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!