Antik prostituáltak: a hetairák
Hellasz a prostitúció kialakulásának bölcsője. A történetírásban a legtöbb szó általában az antik prostituáltak elitjét jelentő hetairákról esik, bár értékelésük általában naiv és megszépített.
A prostitúció eredete Hellaszban
A prostitúció Görögországban a vallásos prostitúció jellegét mutatja. Alapja: a Venus- és Adonis-kultusz, még a legnemesebb forrásból fakadt és alig mutat fel szexuális elemeket. Venust különféle elnevezés alatt ismerték és imádták a görögök.
Az a Venus, akit Kr. előtt V. században Pandemos néven ismertek, már nem a vallást, hanem a prostitúciót jelképezte. Szókratész már kétféle Venust ismer, az egyik a magasztos, az isteni, a másik a földi Pandemos. Az egyiknek imádata tiszta, a másik bűnbe vezető. Pandemost a prostitúció istennőjeként ismerték és tisztelték. Szolón az általa alapított állami bordélyok jövedelméből Pandemosnak templomot építtetett.
A hetairák élete
Egy átlagos hetaira általában hosszabb időre kínálta magát, így nem a szolgáltatását, hanem a hűségét kellett megfizetni. Egy jobb hetaira hűsége nyolc hónapra egy talantont, vagyis hatezer drakhmát is megért. A hetairák a legszebb lányok közül kerültek ki, akik otthonosan mozogtak a legelegánsabb társaságokban is, nem okoztak botrányt, illedelmesen tudtak enni, inni, társalkodni és kedvességük mellett nagy szerepet játszott szellemességük.
A görög férfiak életének elmaradhatatlan része volt a szümposzionokon való részvétel, amelyekről sohasem hiányozhattak a hetairák a megszépített néven “társaknak” nevezett nők, akik rafinált szerelmi tapasztalatokkal rendelkeztek. Énekükkel és táncukkal vidámabbá tették az együttlétet, a legműveltebbek pedig akár egyenlő beszélgetőpartnerei is lehettek a férfiaknak.
Ezeket a hetairákat meg kell különböztetnünk a közönséges prostituáltaktól. Bár elmosódik a pontos határ a bordélyházban naponta több ügyféllel közösülő porné és egy jómódú férfi által hosszabb ideig kitartott ágyas között, aki ezen idő alatt sohasem vagy csak ritkán tartott fenn kapcsolatot másokkal.
A hetairák társadalmi helyzete nagyon különböző. Többnyire nem voltak szabadok; rendszerint egy kerítő birtokában voltak, aki táncosnőként, fuvolajátékosként bérbe adta őket a lakomákra, vagyis szümposzionokra. Mások saját számlájukra űzték foglalkozásukat, önálló háztartást vezettek; nemegyszer saját anyjuk “futtatta” őket. Kétségtelen, hogy a hetairák utánpótlását az embertelen törvény is biztosította, amely még Periklész kezdeményezésére született, s amely szerint házasság csak athéni születésű férfi és nő között köttethetett. Házasságkötés reménye nélkül mi másból élhetett volna meg a kisebb poliszokból a fényes Athénba áramló sok elszegényedett vagy elkergetett lány, mint a testéből.
Aszpaszia története
Mai hetaira képet egy olyan asszony határozza meg, aki valószínűleg sohasem volt hetaira, így e kép hamis. Ez az asszony a milétoszi Aszpaszia, Periklész második felesége, még ha nem is teljesen hivatalosan, hiszen Aszpaszia milétosziként Athénban metoikosznak számított, így nem köthetett törvényes házasságot athéni polgárral. A kortársak rendkívül művelt, szellemes és csinos asszonyként emlékeznek meg róla, aki Szókratész körében is megfordult, s szónoki művészetét maga a mester és tanítványa, Platón is dicsérte.
A közvélemény azonban megbotránkozott azon, hogy Aszpaszia férfitársaságban mutatkozik és beleszól a beszélgetésekbe, sőt olykor éppen ő vezeti a társalgást. Minthogy e korban csak prostituáltak mutatkoztak a szümposzionokon, a nők, akiket ilyen lakomán láttak rossz hírbe keveredtek, így nem csoda, hogy Aszpasziáról azt terjesztették, hogy ő is hetaira, sőt, bordélyházat vezet. Ennek alátámasztására azonban nem találtak semmilyen adatot. Így aztán a szóbeszédnek köszönhetően a szépséges, szellemes és művelt Aszpaszia dicsfénye rávetült olyan hetairákra is, akik csak szépek voltak, és drágák, de műveltek már nem annyira.
A hetairák tündöklése az antik világ fennállásáig tartott. Lassan eltünedeztek, és a mediterrán ősanya tiszteletét Mária kultusza váltotta fel.
Oldalak
Hirdetés
