A vonzalom testi jelei

Amikor vonzódunk valaki iránt, gyötör minket a tudatlanság és a kérdés: vajon tetszem neki? Megmutatunk néhány olyan tudattalan, flörtre hívó testi megnyilvánulást, amiből ez egyértelműen megállapítható.

 A mostani felgyorsult világban folyamatosan vita tárgyát képezi az a kérdés, ami nőt és férfit egyaránt érdekel: vajon kinek is kell megtenni az első lépést a másik felé? A nők minden esetben a férfiakra hivatkoznak, míg a hímneműek azt vallják, hogy a nőknek valamilyen módon jelezniük kell hogy szabad a pálya, hiszen utána már megteheti az első lépést. Illetve ez már a második. Akkor most, hogy is van ez?

Igazság szerint mindkét félnek igaza van, de arra, hogy az első lépésért ki felel valójában, talán soha nem lesz megfelelő válasz. Annyi bizonyos, hogy nem lehet ölbe tett kézzel arra várni, hogy odalépjen hozzánk a kiszemeltünk; hanem egy bátorító, sőt akár kihívó mosollyal jeleznünk kell hogy a lámpa zöldre váltott, s így szabad a pálya. Persze az sem mindegy, hogy kit veszünk célba, s az illető mennyire vevő a közeledésünkre. Ha biztosra akarunk menni, figyeljük meg a kiszemelt testbeszédét, a jelzéseit, apró mozdulatait, a gesztusait,  amiből könnyen kiderülhet az igazság.

 

Egy érintés az arcon
A nő egyik leghatásosabb fegyvere a lehengerlő mosoly, ilyenkor a tekintetét a kiszemeltjére helyezi, lassan mozdítva a szempilláit, s hosszan a szemébe néz. Pár másodperc múlva leereszti a tekintetét, félrebillenti a fejét és elfordítja a pillantását. Ilyenkor jellemzően még a kezével is babrál valamit az arcán, illetve idegesen felnevet. Az ilyen jelek észlelésénél minden férfi tudhatja, hogy a már a puszta jelenlétével is zavarba hozta a nőt. De az arc megérintése nemcsak a nőkre jellemző, ilyenkor a férfiak is az átlagnál többször érnek az arcukhozha kifordított kézzel dörzsöli az állát, simogatja az arcát, vagy érinti meg a fülét, biztosak lehetünk a dolgunkban, hiszen ezek tipikusan a zavart idegesség illetve a szexuális vágy jelei. Ez főként azzal magyarázható, hogy ha egy férfi vonzalmat érez, felgyorsul a vérkeringése és ennek hatására a bőr érzékennyé válik, főleg az arcon. Ilyenkor gyakran úgy érzi, hogy akarva-akaratlanul babrálnia kell azt.

 


Egy pillantás

Az egyik legárulkodóbb testrészünk nem más, mint a szem. Mindent elárul a valódi érzéseinkről, ha akarjuk, ha nem. Képtelenek vagyunk hazudni vele. Ezért is, ez a legjobb csábításra szolgáló „eszköz”. A nyugati kultúrákban már megszokott, s megengedett a férfiak és a nők közötti szemkontaktus, ami ha tovább tart, mint három másodperc akkor a pupillák kitágulnak, ezzel jelezve az érdeklődést. Ezt követően általában a kezdeményező elfordítja a tekintetét, leeresztve a szempilláit. Hiába szakad meg a szemkontaktus, a hatása azonnal érezhető.

De ha valaki meredten bámul ránk, azt is egyből érzékeljük, s zavarunkban megigazítjuk a felsőnket, végigsimítunk a hajunkon, csak hogy megpróbáljuk leplezni idegességünket. Persze a férfiaknak van egy másik módszerük is: alaposan végigmérik a nőt. Ez egy elismerő gesztus, vagy egy kódolt bók, hiszen a férfiak azokat a nőket szokták tetőtől talpig megnézni, akiket vonzónak találnak. Tisztában vannak vele, hogy a nők észrevehetik őket méregetés közben, de ez csak fokozza, s izgalmasabbá teszi a helyzetet. Viszont ha ez a méregetés túl sokáig tart, s túlságosan is zavarba ejtő, akkor se szó se beszéd, feképnél kell hagyni az illetőt.

Ha minden megvan: a kínos kacarászáson át a hajigazításon túl a pupilla kitágulásáig, akkor nem kell több jelre várni, biztosak lehetünk abban, hogy az érzelmek kölcsönösek. Innentől kezdve már csak rajtunk múlik, hogy ebből egy flört, vagy akár egy életre szóló kaland lesz belőle.
 

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.