A nő, akit szeretnek, szerény?
"Az az asszony, akit szeretnek, nem fog feltűnően öltözködni, hanem öntudatlanul is szerényen. A rövid és hosszú szoknyák idején gyakran megfigyeltem, hogy le lehet olvasni egy asszony magabiztosságát a szoknyája hosszúságáról."
A fenti idézetet a minap olvastam egy tanulmányban. Az egész írás, főleg a kiemelt sorok elgondolkodtattak, és végül arra jutottam, hogy bár első olvasásra nagyokat bólogattam, végső soron mégis mennyire ellentmondásos ez az egész. "Az az asszony, akit szeretnek, nem fog feltűnően öltözködni, hanem öntudatlanul is szerényen." Tehát adott egy párkapcsolat, tartson mondjuk két éve. Ennyi idő alatt a kezdeti lángolás és szenvedély átalakul egyfajta csendes és állandó szeretetbe, valamiféle mélyebb érzésbe, ami megkülönbözteti a futó fellángolásoktól. Mint a tudjuk a szerelem igen ritka, nem alakul ki minden kapcsolatból, épp ezért a környezet mindig azt sulykolja belénk, már gyerekkorunktól kezdve, hogy jól meg kell becsülni. Szóval van ez a két éves párkapcsolat, amiben a felek bíznak egymásban, szeretik, tisztelik, megbecsülik egymást - és ami a legfontosabb, hogy ezt ki is mutatják. Ez a nő, aki szeretve van, és aki erről a szeretetről biztosítva van, nem fog feltűnően öltözködni, nem fog rövid szoknyát hordani. Ez így tűnik helyesnek.
Aztán eszembe jutott az idő múlásának a veszélye: a megszokás. Ahogy megtanítanak az igaz szerelem megbecsülésére, úgy kezdetektől fogva óva intenek attól, hogy beleessünk a megszokás hibájába. Amikor két ember már csak azért van együtt, mert olyan sok idő telt el, olyan kényelmes így, és különben is, kinek van ideje, kedve, ereje a változáshoz már. Szóval honnan tudjuk, hogy azt a hosszú szoknyát nem egy olyan nő viseli-e, aki a megszokás rabja?
De nem is kell ennyire messzire mennünk, ilyen drasztikus szinten gondolkodnunk. Egy hosszú kapcsolatban nem biztos, hogy előjön a megszokás, lehet csak a jól megérdemelt biztonság érzetig jut el a két fél - ami persze teljesen normális, sőt, kell is. De a kapcsolat elején lángoló heves szenvedélyek közben, mikor szexi fehérneműt húzunk és komplett sminkkel és csodás frizurával lépünk ki vadiúj ruhánkban, vajon gondoljuk-e, hogy két év múlva majd szőrös lábbal üldögélünk otthon a szabadidő ruhánkban a párunk mellett. Ez a kép persze akár megnyugtató is lehet, hiszen ez azt jelenti, hogy végre révbe értünk, nem fogunk feltűnően öltözni, hosszú szoknyát húzunk, mert szeretnek.
De mi van, ha a hosszú szoknya azért kell, hogy eltakarja a lábunkat, amit már két hete nem szőrtelenítettünk le? Szép dolog a biztonság, a bizalom, amikor kényelemben lehetünk valaki mellett, de a nők ettől hajlamosak elkényelmesedni. És amikor valaki már csak azért nem öltözik "feltűnően", mert nincs miért, nincs kiért, nincs motiváció, akkor ez az idézet már nem pozitív értelmet hordoz. Attól még, hogy szeretnek minket, hogy van kiben megbíznunk, van kihez hazamennünk, még nem kell elkényelmesednünk!
Tehát arra jutottam, hogy a fenti idézetben említett asszony öltözéke, akit nem szeretnek, inkább a megszokás ellenszere, a jó párkapcsolat titka, mintsem egy bizonytalan nő segélykiáltása. Tartsuk karban magunkat a sajátmagunk kedvéért, a párunk kedvéért, és cserébe ugyanezt elvárhatjuk tőle is. Nem kell szerényen öltözni, hiszen a feltűnőség sem egyenlő a közönségességgel, ahogyan a rövid szoknya sem a feslett erkölccsel. Két év után is maradjunk csinosak, elegánsak, vagy éppen szexik; két év után is húzzuk fel a harisnyatartót, meg a csipke bugyit. Hiába szeretik a férfiak maguknak megtartani a látványt, ha csak mackónadrággal körítve kapják x ideje, akkor ők is jobban fognak örülni ennek. Na meg úgyis csak ők látják, ahogy az a bizonyos csipke véletlenül kivillan a rövid szoknyánkból...
Oldalak
Hirdetés
