A leghatékonyabb vágyfokozók

A századok folyamán sok ételről, növényről állították, hogy felerősíti a szexuális vágyat, ám az osztrigától az őrölt rinocéroszszarvig terjedő vágyserkentők némelyike nem is hat. Lássuk azonban, hogy mik a hatékony megoldások!

Vágykeltő illatok
Az aromaterápiával foglalkozó gyógyítók szerint a növényi illóolajok némelyike izgatólag hat az idegrendszerre, stimulálja azt, így felkorbácsolva a nemi vágyat. A leghatékonyabb olajok közé tartozik a jázmin, a pacsuli és az ilang-ilang is. A jázmint szexuális serkentő hatása mellett antidepresszánsként is számontartják, sőt a női nemi szervekben jelentkező fájdalmakat is enyhíti állítólag. Az idegi és szellemi tevékenységet serkentő pacsuli is rendelkezik antidepresszáns hatással, míg az ilang-ilang egzotikus illata a vágyak felkorbácsolása mellett a boldogsághormon termeléséért felelős részt stimulálva kellemes érzelmi állapotot is előidéz. Ezeket az olajokat masszázshoz is használhatjuk vagy egy párologtató segítségével szobánk levegőjét is illatosíthatjuk velük. A fürdővízben is érdemes 5-10 cseppet csepegtetni, hisz a meleg fürdő remekül ellazíthat.

Serkentő gyógynövények
A gyógyfüvészek legkedveltebb serkentőszere a ginszeng, ami tabletta és tea formájában is kapható már napjainkban. Fél teáskanálnyi porrá őrült gyökérből otthon is készíthetünk forrázatot, melyet egy csésze forrásban lévő vízben 10 percig lassú tűzön kell főzni. Egy nap háromszor érdemes inni a speciális teából, ám igazi hatását csak több hónap után tapasztalhatjuk meg, azonban vigyázni kell, mert hosszútávon kissé megemelheti a vérnyomást. A Közép-Amerikában honos Damiana cserje antidepresszáns, idegműködést és hormonrendszert serkentő hatása miatt is kedvelt gyógynövény. Napi háromszor érdemes inni a bogyójából készült forrázatot, hogy visszatérjen a régi szexuális étvágy.

Virágpor és méhpempő
A naturopátia alkalmazói szerint a szexuális képességek fokozásának egyik legegyszerűbb módja, ha napi 1-5 gramm virágport vagy 1-2 teáskanálnyi méhpempőt fogyasztunk.

Oldalak

Sztárok
Kamilla királyné, ahogy a brit királyi család minden tagja, igencsak nehéz időszakon megy keresztül, bár próbálja megőrizni az összeszedettség látszatát, a testbeszéd szakértő szerint nagyon...
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.