A helyes veszekedés 3 lépése

Teljesen normális dolog, ha nem érteünk mindenben egyet a párunkkal. Ahhoz azonban, hogy a vitákból és veszekedésekből megoldások születhessenek, érdemes odafigyelni pár dologra.

Problémafelvetés
Általában akkor pattannak ki a veszekedések, amikor az egyik fél csak gyűjtögeti a sérelmeket, majd amikor betelik nála a pohár, akkor kiabál, panaszkodik és dühöng. Hogy ezt elkerüljük, jobban tesszük, ha azonnal szólunk, ha valami nem tetszik. Na persze ne essünk túlzásokba, de ha valami komolyabb dologról van szó, ne halogassuk a megbeszélést. Fogalmazzuk meg konkrétan, hogy mivel is van gondunk, mi az, amit meg szeretnénk vitatni a partnerünkkel. Ne emlegessük fel múlt heti, havi vagy évi veszekedéseket. Ne kössünk bele minden szavába, hallgassuk végig! Ha úgy látjuk, hogy nem érti, mi a bajunk, akkor magyarázzuk el neki megint. Igyekezzünk tömören fogalmazni, és minősítések nélkül, nem a személye ellen irányuló támadásként felvázolni a helyzetet. Ha úgy érzi, nem ellene vagyunk, hanem kettőnkért, akkor ő is toleránsabb lesz velünk.

Javaslatok
Vessük fel, hogy mi lenne a jó nekünk és neki. Addig kell beszélgetnünk, ameddig ez a két dolog nem közelít egymáshoz. Ideális esetben amúgy is az a jó az egyiknek, ami a másiknak, de nyilvánvaló, hogy az élet nem mindig ilyen egyszerű. Ha valamiben nagyon nem tudunk dűlőre jutni, akkor nézzükk meg a legutóbbi viták „eredményét”. Ha legutóbb ő engedett, akkor most mi legyünk nagyvonalúbbak, és fordítva. A lényeg, hogy sokat beszélgessünk, és próbáljunk rájönni, hogy mi lenne a legjobb mindkettőnknek.

Kompromisszum
A veszekedések lezárása minden esetben kompromisszum legyen! Ne legyen az, hogy ajtócsapkodással, üvöltözéssel fejezzük ki egymás iránti nem túl gyengéd érzelmeinket. Ha mégis túlságosan elmérgesedne a helyzet, vegyünk egy mély levegőt, tartsunk pár perc „pihenőt”, és utána folytassuk valamivel nyugodtabban. Ha mindkét fél számára megtaláltuk az optimális lehetőséget, akkor alakítsukk úgy, hogy tényleg mindkettőnk jól járjon vele. Ne legyen neheztelés, ne legyen harag. Ne legyen, mit felemlegetni legközelebb. Mert úgyis lesz legközelebb. A lehető legtermészetesebb dolog, hogy adódnak megoldásra váró helyzetek, de hogy hogyan kezeljük ezeket, az csakis rajtunk múlik.

Oldalak

Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!