3 óra vagy 11 perc? Meddig tart a jó szex?

Az elmúlt években a szex már nem számít tabutémának. Mégis ha a szeretkezések hosszúságáról faggatunk bárkit, pironkodó arcok válaszolnak.

 

Lehet, hogy a szexről szívesebben beszélünk, mint az elmúlt évtizedben, mégis nehéz egy átfogó képet kapni arról, hogyan is állnak az emberek a szexhez. Sokan nem szívesen tárják ki a hálószobatitkaikat idegeneknek, mások pedig nyíltan elmondják, milyen pozitúra a kedvencük, hány percig tart náluk egy aktus. Mivel minden ember más, így eltérő szokások tükröződnek vissza a szexuális együttlétben.

Paulo Coelho szavaival élve: „Valójában csak negyvenöt perc az egész, és ha még azt is beleszámoljuk, hogy le kell vetkőzni, el kell játszani némi hamis gyengédséget, egy kicsit felszínesen társalogni is kell, a végén pedig felöltözni, akkor a tulajdonképpeni szexre igazából mindössze tizenegy perc jut. Tizenegy perc. A világ egy olyan dolog körül forog, ami csupán tizenegy percig tart."

Tehát ebben a világban az embereknek már nem marad idejük és energiájuk a másikat kényeztetni? Hol rontottuk el, ha már beleununk abba, ha az együttlét, ami nem 11 percig tart, már unalmas?

Sajnos annak is örülünk, ha be tudjuk iktatni az életünkbe az erotikát. Egy lusta társadalom részei vagyunk, ahol nem tudunk lépést tartani a rohanó világgal, ezért inkább hátradőlünk a fotelunkba és várjuk, hogy történjen velünk valami.

A probléma gyökere először ott keresendő, hogy sajnos annyira elszigetelődtünk egymástól, hogy a legtöbben, úgymond kiéheznek egy kapcsolatra. Emiatt, gyakran belemennek egy olyan kapcsolatba, ahol háttérbe szorul a szerelem.  Ha nincs meg ez az érzés, illetve a vonzalom, akkor miért is várnánk el a felektől, hogy működni fog a szex?

Ha valaki számára a karrier fontosabb, mint a párkapcsolata, és nincs ideje arra, hogy foglalkozzon a párjával, akkor miért gondoljuk, hogy lesz ideje egy egész estés kényeztetésre!? Talán a szexet is belegyömöszöltük abba a bizonyos mókuskerékbe, ami körül már minden ember élete forog.

A legtöbb nőnek arra sincs ideje, hogy párt találjon magának, a legtöbben ennek ellenére vágynának egy kis kényeztetésre. A férfiak azonban nem mindig foglalkoznak a gyengébb nem igényeivel, inkább a sajátjaikat részesítik előnybe.

 

Az elmúlt évtizedekben el sem tudták képzelni az emberek, hogy mit jelent az alkalmi szex kapcsolat….Ma már egyre több nő talál magának párt egyetlen éjszakára. Ez lesz a jövő kapcsolata? A nők annyira kiéheznek egy kis erotikára, hogy beadják a derekukat az első férfinak, aki kedvesen szól hozzájuk?

A válasz tehát egyénfüggő. Valaki egy egész napot képes lenne eltölteni a kedvesével, valaki pedig egy rövid együttlét után már folytatja is a napi teendőjét. Én amondó vagyok, mindenki tegye azt, ami jól esik, és ha 11 percet szánunk a sexre, akkor azt a rövid kis időt teljes odaadással élvezzük.

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...