Szuperegészséges receptek Marton Adrienntől - Gasztroblogot indított a volt modell

2005-ben a Miss Balaton győzteseként ünnepelte az ország, éveken át modellként dolgozott. Marton Adrienn azóta sikeresen váltott: a kétgyermekes családanya közgazdász diplomáját és modell múltját a fakanálra cserélte. Los Angelesben dolgozott, mint ételstylist, privát séf és receptíró, ma pedig már bárki nyomon követheti heti rendszerességgel megjelenő egészséges receptjeit és konyha tippjeit a Femcafe.hu EnniValó blogjában.

Éveken át modellként dolgoztál, hogy lett belőled ételstylist és receptíró?

A családommal két évig Kaliforniában éltem, s természetesen ott sem hagytam fel a modellkedéssel. Mégis egy napon ráébredtem arra, hogy ez már nekem nem elég. Olyasvalamit szeretnék csinálni, ami amellett, hogy motivál, másoknak is örömöt okoz. Emlékszem, hogy egyszer egy hosszú nap után, amikor hazaértem, épp ezek a gondolatok jártak a fejemben. Nekiálltam főzni és miközben a konyhában ténykedtem, a férjem odajött hozzám beszélgetni. Látta rajtam a vívódást, tanácstalanságot, majd rám nézett és csak annyit mondott, hogy „a főzés”! Először csak mosolyogtam az ötleten, de ő folytatta. „Megtanulod, és séf leszel, utána lehet főzőműsorod vagy akár éttermet is nyithatsz”. Még aznap éjszaka megnéztem az összes kulináris iskolát Kaliforniában, majd szeptembertől beiratkoztam a New School of Cooking intézményébe.

Mi az amit megtanultál?

Kulináris művészetekből szereztem diplomát, amely a francia konyhaművészet alapjait tanítja meg.

Mit csinál pontosan egy ételstylist?

Igazából kétféle ételstylist létezik. Az egyik az, amikor hirdetésekre, újságokba, reklámfilmekbe készítenek igazán látványos ételeket. Ilyenkor nem feltétlenül dolgoznak ehető alapanyagokkal. Például elárulok egy kulisszatitkot, ahhoz hogy a müzli ne süllyedjen le a tejben, a tej helyett folyékony ragasztót használnak. Mondanom sem kell, hogy én a másik csoportba tartozom. Lefőzök egy ételt, letesztelem az ízeket, majd úgy fotózom be, hogy az a leggusztusosabb környezetben legyen, viszont ehető maradjon.

Vajon melyik Adrienn kedvenc konyhája? Klikk a következő oldalra!

Oldalak

Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.