A magyaroknak is van tortakirálynőjük – Interjú Reichert Míra formatorta-készítővel
Egyedülálló anyaként tanult ki egy új szakmát, amiben a világ egyik legjobbja lett.
Életkrízisből szakmai siker
Párkapcsolati- és karrierválsága ellenére münchhauseni csavarral fordított életén a veszprémi Kokó cukrászda többszörös díjnyertes formatorta-készítője, Reichert Míra. Fiatal, egyedülálló édesanyaként öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy új életet kezd kislányával, és valóra váltja gyerekkori álmát: abból fog megélni, amit a legjobban szeret. A képzőművészetek már kislány korában is lenyűgözték, de az élet mindig az ellentétes irányba vitte őt, kozmetikus lett, de egy percet sem dolgozott a szépségiparban, végül pedig a vendéglátásban helyezkedett el.
A tehetség mindig utat tör magának, így Míra elképesztő kézügyessége sem maradhatott elfelejtve és kihasználatlanul. A szorgalma, kitartása, egyedi látásmódja és hozzáértése ma a szakmai egyik legígéretesebb tehetségévé tette. A kezdetekről, nehézségekről, a magyar édesipar kihívásairól és mesébe illő karrierútjáról őszintén mesélt a Femcafe.hu riporterének.
Hogyan mutatkozott meg a tehetséged a képzőművészetben?
Egész kiskorom óta a kreativitás körül forgott minden, folyton rajzoltam, festettem. Kamasz koromban művészeti szakközépiskolába jártam, díszítő festőnek készültem. Később felvételiztem az Ipar- és a Képzőművészeti Egyetemre, de sajnos nem sikerült felvételt nyernem. Jobb alternatíva híján kozmetikus lettem, de aztán sosem dolgoztam benne. Végül pultosként helyezkedtem el, így a kreativitás teljesen eltűnt az életemből. Nagyon hiányzott, hogy alkossak. Örök útkeresőnek tartottam magam, aki sosincs a helyén. Festészetet tanultam, pedig a szobrászat jobban érdekelt. Kellett volna a szerencsefaktor, de nem szegődött mellém, ahogy támogató közeg sem. Az utóbbi öt évben érkezett meg minden csillag a helyére. Minden úgy indult 2015-ben, hogy a kislányom első születésnapjára sütöttem egy tortát, mert ragaszkodtam hozzá, hogy én készítsem el. Egy katica formatorta volt, ami el is indította a lavinát. Pár hónap múlva már beiratkoztam egy cukrásziskolába és versenyekre jártam. Ahogy meglett a végzettségem, Veszprémben helyezkedtem el. Az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem a Kokó Cukrászdába, mert a megye egyik legjobbja, de szerencsémre megtetszettek nekik a munkáim és felvettek. Anyaként folyamatosan azt érzem, hogy valamit fel kell mutatnom, el kell érnem, hogy a kislányom büszke lehessen rám. Ő sajnos nem egy jó párkapcsolatba született bele, ha ezt nem tudtuk számára megteremteni, minden mást szeretnék.
Milyen volt a képzés, amin részt vettél? Mennyire vagy elégedett azzal, amit ott kaptál?
Nem tudom, hogy ez miért alakult így, de itthon a felnőttképzés hihetetlenül le van maradva. Úgy látom, hogy nagyon begyepesedettek a cukrászok. Szerintem a mestereknek nyitniuk kéne az új irányzatok felé. A hobbicukrászok sokszor jobban képben vannak az innovációkkal, mint az oktatók, ami teljesen nonszensz. Tavaly az Ipartestület beválasztott egy továbbképzési programba, ahol nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megtanuljuk a hagyományos iskolát, a cukrászat gyökereit, de a legújabb francia technikákat is elsajátíthattuk. Később Franciaországba is eljuthattam e lehetőség kapcsán, egy egyhetes továbbképzésen vettem részt. Egy világhírű cukrásztól hallottam ott, hogy náluk óriási az összefogás, szabadon osztják a recepteket, segítik egymást. Magyarországon mindenki ragaszkodik a saját receptjéhez és irigykedik. Fontos lenne, hogy ez a gőgösség megszűnjön a szakmánkban, hiszen a tudás arra való, hogy megosszák.
Mit adott neked személyesen a cukrász szakma?
Hatalmas megnyugvást. Minden nap örömmel megyek be dolgozni. A kollégáim nevetnek sokszor rajtam, hogy mennyire tudok lelkesedni egy tortáért. Ezt akarom csinálni életem végéig, sosem szeretnék más munkát végezni. Piacképes, állandó megélhetést biztosít, ami a legtöbb művészeti ágra nem jellemző. Tortákra mindig lesz kereslet, hiszen minden évben van szülinap, esküvő és más ünnepek. Nekem ez az utam, ebben már biztos vagyok. Szívesen tanítanék is, mert ahogy az előbb is említettem, én abban hiszek, hogy a tudást meg kell osztani.
A gasztronómia területén is sokszor tapasztalható a női és a férfi kollégák közötti megkülönböztetettség. Neked van ilyen élményed?
Abszolút nem éreztem soha, hogy hátrány lenne a szakmámban, hogy nő vagyok. A formatortázás a cukrászat egy szélsőséges irányzata. Az igazság az, hogy nem is mindenki ismeri el a legnagyobb cukrászok között. A formatorta-készítők között egyébéként sokkal több a női cukrász. Bár a leghíresebb, a Tortakirály, Buddy Valastro történetesen férfi. Bevallom, én nem követem annyira a munkásságát, mert bár remekül építi a tortacsodákat, több kollégámmal egyetértünk abban, hogy a látványközpontúság elviszi a torta valódi célját, az ízélményt. Ezekről a kreációkról üvölt, hogy valójában nem finomak.
Milyen megkeresésekkel találnak meg a megrendelők?
Gyakorlatilag bármivel, elképesztő kérések vannak. Nagyon szeretem, ha valakinek elrugaszkodott a fantáziája, mert az engem is megmozgat. Jellemzően sok állatot formázok, amit nem bánok, mert ez közel áll hozzám. Autót is sokan kérnek, de azt már nem vállalok, mert nagyon macerás. De csináltam már véres ujjat is. Egyelőre nem volt olyan megkeresés, amire nemet kellett volna mondanom.
Több versenyen is részt vettél már. Milyen élményeket és helyezéseket gyűjtöttél?
Szerintem nagyon fontos a versenyzés az életemben, örök visszaigazolás és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem általuk. Az egyik első versenyem a SütniCake torta design verseny volt, ahol harmadik lettem, utána részt vettem a Palotási Tortafesztiválon, ahonnan két érmet hoztam el, utána helyben meghívtak egy édesfesztiválra, ahol a Szent-Koronát formáztam meg palacsintából. A Pataki János Emlékversenyen abszolút győztes lettem, aranykupát kaptam. 2018-an a milanói Cake Designer versenyre is kvalifikáltak, ahol világbajnok hatodik helyezést értem el. Ez volt életem legrangosabb versenye, a felkészülésbe belebetegedtem, túlhajtottam magam. Mégis büszkén tudtam odaállni a munkám mellé. Ez egy összetett verseny volt, nagyon rosszul éltem meg, hogy csak hatodik lettem. Bár már két éve volt, még több idő kell, hogy feldolgozzam ezt a kudarcot. Mindenki óriási érdeklődéssel volt irányomba, ezért meglepődtem, hogy nem értem el jobb helyezést. A hét vezéres tortám rengeteg like-ot kapot, a zsűri is megdicsért, ezért hidegzuhany volt az eredmény. Ez egy szubjektív műfaj, nem olyan, mint egy sportverseny. Novemberben visszamehetnék, de akkor születik a második gyermekem, úgyhogy az újrázást kihagyom.
Elképesztő aprólékossággal dolgozod ki a különböző tortacsodákat, mintha csak valódi szobrok lennének. Mennyi idő, mire elkészül egy ilyen desszertmű?
Sokkal gyorsabban, mint ahogyan azt gondolnák a laikusok. Őszinte leszek, nekem ez impulzusból megy. Nem használok sablont, semmilyen segédeszközt, a telefonomról nézem a fotót és gondolkodás nélkül dolgozom. Meg sem fordul a fejemben, hogy valamit nem lehet elkészíteni. Nekiállok és pillanatok alatt összeáll a dolog. Több óra is lehet egy bonyolultabb torta elkészítése, de ott is főleg a hűtés és a szárítás miatt kell várakozni, ez időrabló sokszor. A cukrászdában megtanultam beosztani az időmet, szinkronban akár nyolc különböző tortát legyártok egy nap alatt. Nagyon élvezem, hogy ez egy azonnali műfaj, nem lehet sokat totojázni és gondolkodni. Másnak ez stressz, engem felszabadít, hogy gyorsan kell dolgozni. A festményeim pont ezért állnak befejezetlenül, mert ott nincs ez az időkényszer.
Egyedülálló anyaként nem lehetett könnyű annak idején új szakmába kezdeni. Voltak nehézségeid?
Míg csak készültem erre az új életre hihetetlenül nehéznek tűnt. Nem tudtam, hogy fogom tudni megvalósítani. Sokat töprengtem, de végül adta magát minden, nem volt annyira borús ez az új élet, mint amire számítottam. Ma már ott tartunk, hogy mindenki boldog és kiegyensúlyozott élete van. A kislányom nincs eltiltva az édesapjától, én pedig időközben megismerkedtem a jelenlegi férjemmel, akit a gyermekem is elfogadott és szeret. Aki hasonló helyzetben van, hogy rossz kapcsolatba született gyermeke, azt üzenném neki, hogy bármennyire ijesztőnek és kilátástalannak tűnik a jövő, meg kell lépni ezeket a dolgokat. Engem egy nagyon mély gödörből húzott ki a tortázás, amiért örökre hálás leszek a sorsnak.
Hogy érintette az életedet a koronavírus-helyzet?
Idejekorán itthon maradtam a vírus miatt. A járvány kezdetekor derült ki, hogy várandós vagyok, így jobbnak láttuk, hogyha táppénzre megyek. A mi cukrászdánk szerencsére talpon tudott maradni. Nagyon nehéz volt, de az összes alkalmazottat be tudták osztani és túléltük. Sok cukrász munkanélküli lett, de nekem minden kollégámnak megmaradt az állása. Bár én csak kívülről szemléltem ezt a helyzetet, nagyon jó volt látni, milyen összetartó és produktív csapatban dolgozhatok.
Milyen jövőbeli terveid vannak?
Úgy érzem, nagyon jó úton vagyok. A karantén sem telt tétlenül, nem fekszem reggeltől estig az ágyban, hanem az önfejlesztésre fókuszálok. Most a sok szabadidőmben a hivatásom másik részével foglalkozom, fejlődök, új technikákat próbálok ki. Szeretnék létrehozni egy saját oldalt, ahová videókat töltenék majd fel a formatorta-készítés rejtelmeiről. Hogy mit hoz a jövő, az nehéz kérdés. A férjem is egy kreatív ember, akivel jól tudunk együtt dolgozni, lennének ötleteink, de mivel novemberben már négyen leszünk, nem tudom, hogy mire és hogyan lesz időnk. Egy biztos, a tortázást nem szeretném soha abbahagyni.
Nézd meg Míra egyedülálló munkáit!
Zala Judittal, a díjnyertes Sweetic Csokoládé Manufaktúra alapítójával és chocolatier szakemberével beszélgettünk.
Leadfotó és fotók: Reichert Míra engedélyével
Oldalak
Hirdetés
