Franziska, Felix és Asztalka: A három kedvenc helyünk a szerkesztőség közelében

Budapesten mindig van mit felfedezni, ám a legtöbben a belváros felé vesszük az irányt, ha új ízekre, különleges atmoszférára vágyunk. Pedig nem csak a főváros szívében vannak jó helyek, sőt! Most a szerkesztőségünk környékéről válogattunk néhány kedvencet, amit mindenképpen szerettünk volna, ha ti is megismertek.

Ha reggeli, akkor: Franziska

Valahogy mintha Magyarországra minden gasztrotrend késve érkezne meg. Így van ez a reggelizés, illetve a brunch kultúrájával is, amely csak az elmúlt két évben kezdte bontogatni a szárnyait itthon. Talán nem is olyan nagy gond ez a csúszás, mert így legalább alaposan megtervezett és kivitelezett, mind dizájnban mind étlap tekintetében átgondolt helyekre térhetünk be. Én a magam részéről nem voltam a reggeli nagy rajongója, de az utóbbi időben tudatosan változtatni kezdtem ezen. És ez már csak azért is szuper, mert rengeteg új helyet ismerhetek meg, ha nem otthon indítom be a napot.

Már régóta szemeztem egy frissen nyílt reggelizővel: megragadott az üde hangulat, ami az Instagram és a Facebook-posztjaikból áradt. A Franziska brandet már régóta ismertem és követtem: rendelésre készítettek szemet gyönyörködtető nyers-vegán tortákat és organikus desszerteket rejtő boxokat. Ám, ahogy írják is “a magányos sütés és a titkos kísérletezés ideje lejárt, Franziska csodálatos otthonra lelt”.

És valóban így van: én egy napsütéses hétköznap reggel látogattam el Franziskához, így teljes pompájában láthattam ezt a vidám, mégis nyugalmat árasztó helyet. A mellettem lévő asztalnál barátnők csacsogtak felhőtlenül egy bőséges reggeli fölött, távolabb egy külföldi srác a laptopjába feledkezett, közben bele-belekortyolt az ínycsiklandóan habos cappuccinójába, a pultnál pedig egy rohanó, öltönyös férfi kért egy jó erős eszpresszót - szigorúan elvitelre. Ez az első benyomás abszolút átadta, milyen a hely hangulata: a sietős reggelekre éppúgy tökéletes, mint egy hosszan beszélgetős brunchra vagy egy kis munkára kiszakadva a szokásos irodai környezetből. Nem is hezitáltam tovább, kértem egy kávét és elkezdtem böngészni az étlapot.

Ha megpróbálnám részletesen kifejteni, milyen különleges és már első olvasásra is ínycsiklandó finomságokat találtam a menüben, karakterek százain át tudnám sorolni. De úgy döntöttem, csak néhány ízelítőt adok, nem spoilerezek: mindenki vágjon bele személyesen ebbe a gasztronómiai kalandozásba. Vannak itt borzasztóan trendi, laktató és egészséges smoothie bowlok (nekem személyes kedvencem a mogyoróvaj, így ezt a változatot nem hagyhattam ki), színes és egészséges gyümölcssaláták, extrán krémes és melengető zabkásák, laktató omlettek vagy glutén és laktózmentes (!) waffel. Mindehhez pedig bátran válogathatunk a gőzölgő specialty kávékból, nagy gonddal válogatott teákból és egyéb finomságokból.

Az étlap egy része szezonálisan változik, így nemcsak arra fektettek nagy hangsúlyt, hogy az évszaknak megfelelő fogásokkal várjanak minket, hanem arra is, hogy csakis magas minőséget garantáló beszállítóktól vásáoljanak alapnyagokat. Így áll össze az étterem otthonos és természetes dizájnja, az aprólékosan összeválogatott ételkülönlegességek és a vidám, fiatalos hangulat egy üde és hívogató egésszé nem messze a Batthyány tértől. Aki Franziskánál kezdi a reggelt, az garantáltan egész nap mosolyog majd. Velem legalábbis így történt!

Pontos cím: I. kerület, Iskola utca 29.

A Franziska Facebook-oldalát itt éred el!

Ha ebéd vagy vacsora: Felix

Nagyon szeretek a Várkert bazárban és a környékén sétálni, mindig azt gondoltam, hogy jót tett az egész városnak, hogy megszépült ez a környék. Ám sokáig, amikor a Duna felőli oldalon kémleltem a túlpartot és néztem az alattunk andalgó turistákat, szúrta a szemem a jobb oldalon egymagában búslakodó, kopottas Ybl-ház. Az 1875-ös felhúzása óta sok minden volt már ebben a kicsit mostoha gyerekként kezelt épületben: sokáig gépházként működött, később találkozóhely és kávézó lett, a háború alatt súlyos sérüléseket szenvedett, később részlegesen felújították és kaszinót üzemeltettek benne. Sok mindent láttak már a falai, talán éppen ezért sajnáltam annyira. Szerencsére nem én voltam az egyetlen, aki felfigyelt rá, így 2017-ben teljesen megújult és szép lassan elnyerte mostani, szemet gyönyörködtető külsejét és belső tereit. Most, immár megújulva, kávézóként, bárként, étteremként és kiállítótérként tért vissza, ételeiket pedig az elsők között kóstolhattuk meg.

A Felix Kitchen&Bar a névválasztás terén visszatért ez eredeti gyökerekhez, ezért viseli Ybl Miklós fiának keresztnevét. A tavaly óta működő Ybl Budai Kreatív Ház és az új étterem célja, hogy a kultúra és a gasztronómiai kiegészítse egymást az épületben és mivel a kiállítótér az ázsiai művészeteknek is helyet ad, ez a konyhai irányzat visszaköszön az étlapon is. A magyar konyha jellegzetes alapanyagai mellett az ázsiai alapanyagok is szerepet kapnak Kovács Árpád séf által összeállított étlap fogásaiban.

Fontos számukra, hogy a legmagasabb minőségű alapanyagokból dolgozzanak és ha kell, akkor a világ másik végére is elmennek a legjobb hozzávalókért. Ennek köszönhetően az étlapon olyan különlegességek is megtalálhatók, mint a Kamcsatkai rák, amely egyedülálló hazánkban, vagy az itthon eddig csak a Nobuban kóstolható Miyazaki hátszín.

A Felix a magyar fogások terén is tudott újat mutatni: kis csapatunk kedvence a kétszemélyes aranygaluska lett, amelynél finomabbat még otthon sem kóstoltunk. Ugyanakkor még a késői időpontra tekintettel sem bírtuk ki, hogy meg ne kóstoljuk a szemet gyönyörködtetően tálalt rákóczi túróst és a játékos forgácsfánkot chilis-csokis öntettel megbolondítva.

A gasztronómiai kínálathoz a város egyedülállóan sokszínű bárja is illeszkedik, melyben már most több, mint 400 különböző spirit és csaknem 320 féle bor kapható – és a kínálat még bővítés alatt áll.

Abban biztos vagyok, hogy Budapest menő éttermei valódi vetélytársat kaptak Felix személyében, ugyanis olyan gasztronómiai kalandokat kínál, amelyekkel nehéz lesz felvenni a kesztyűt.

Pontos cím: I. kerület, Ybl Miklós tér 9

A Felix Facebook-oldalát itt éred el.

Fotók: Stiglincz Gábor, Szemdeff Lőrinc, Femcafe

Ha kávé és süti, akkor: Asztalka

Az ember legkedvesebb emlékeinek egy része általában a gyerekkorához kapcsolódik. A nagymamánál töltött idők emléke számomra is olyan, mint egy puha takaró és valahogy kötődik hozzá a frissen sült sütemények illata. Még felnőtt korunkban is ezt keressük mind: a megnyugtató, stresszmentes állapotot és azt az érzést, hogy bármennyi finomságot megehetünk, mert nem számítanak a kalóriák. Ugye milyen jó lenne néha újra ezt érezni? Van egy jó hírem: egy kis szelet juthat még nekünk belőle egy budai cukrászdában.

Amíg nem a környéken dolgoztam, nem nagyon jártam erre. Egyszer-egyszer persze megfordultam a Tabánban: sétálgattunk, múzeumba jöttünk vagy erre vitt az utam biciklivel. Ha az egyik ismerősöm nem hívja fel rá a figyelmet, hogy nyílt egy édes kis hely a környéken, de csak az igazán szemfülesek tudnak róla, nagy valószínűséggel nem veszem észre az Asztalkát. Azóta eltelt pár év, én pedig annyira a szívembe zártam, hogy gyakran jövök vissza.

“Otthon a cukrászdában” - fogalmazzák meg jelmondatukat az oldalukon és ez nem csak üres frázis. Aki ellátogat ide, tényleg úgy érezheti magát, mintha tündérkeresztanyához jönne teázni, kávézni, sütizni. A hely hangulata olyan meleg és barátságos, hogy az ember legszívesebben a zsebébe tenné, hogy magával vihesse. Ez nem véletlen, tudatos tervezés és szívből jövő koncepció része. “Az Asztalka nem más, mint egy nyitott nappali a város szívében, amit azért hoztunk létre, hogy legyen egy második otthonunk, ahol bárki találkozhat azzal, amivel épp foglalkozunk. Egy nyitott tér, ami tükrözi mindazt, ami mi vagyunk. Egy hely, ami épp úgy alakul, ahogy a hétköznapjaink telnek” - olvasható az oldalon.

A belső kialakításon túl az egyik kedvenc “összetevőm” ezen a helyen, hogy nincs két egyforma tányér, villa, csésze vagy kiskanál. Talán épp ez is teszi olyan otthonossá, mintha a nagyinál a generációk óta őrizgetett tárgyakat végre nem csak nézegethetnénk, hanem használhatnánk is. Nem is csoda, ha az így tálalt sütemények az Instagramra kívánkoznak.

De persze nem csak a környezet, a desszertek is káprázatosak: mindenki megtalálja a kedvére valót a pultban a habos krémestől a fanyar és izgalmas citromos tarte-on át egészen a mentes finomságokig.A vélaszték nem állandó, de ez senkit ne ijesszen el. A szezonalitásra itt is nagy hangsúlyt fektetnek, de épp ezért izgalmas minden alkalommal új ízeket felfedezni náluk.

Pontos cím: I. kerület, Döbrentei u. 15.

Az Asztalka Facebook-oldalát itt éred el.

Oldalak

Szólj hozzá Te is!