"Gordon Ramsay kedves, humoros fickó" - A sztárséf nyomdokaiba léphet a 23 éves magyar szakács

Györki Attila nevét bizonyára már sokan ismerik, akik a gasztronómiában jártasak. Ha eláruljuk, hogy ő az "Egy szakács naplója" blog írója, akkor még többen a homlokukra csapnak, hogy hát, persze! A "Szabadnapos Szakács" néven író fiatal tehetséget - akinek receptjei már a Femcafén is olvashatók - faggattuk karrierjéről, Gordon Ramsay-ről és a magyar gasztronómiáról is.

Már gyermekként a konyhában segédkezett

Györki Attila már gyermekkora óta szeret a konyhában sürögni-forogni, ahogyan a blogjában írja, 16-17 évesen már tudott pörköltet főzni és főzelékeket habarni. A gimnázium mellett elvégezte a szakácsiskolát, pályáját pedig Ausztriában kezdte. Londonban ezt követően kötött ki, ahol több mint egy évig a Gordon Ramsay Groupnál dolgozott. Most 23 éves és Olaszországban építi karrierjét. Szerencsére volt egy kis ideje arra, hogy válaszoljon a kérdéseinkre.

Bevallom őszintén, nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hány éves vagy. Úgy tűnik, fiatal korod ellenére már nagyon sok mindent elértél és rengeteg tapasztalatra tettél szert. Mire vagy a legbüszkébb?

Erre talán kicsit nehéz válaszolnom, mert egyelőre én még úgy látom magamat, aki sok mindent tesz azért, hogy elérjen dolgokat. Azonban amiket igazán szeretnék, azokat még nem értem el, csak közelítek hozzájuk. És talán jó úton is vagyok. Ez persze, nem azt jelenti, hogy ne lennék büszke egy-egy eredményemre. Talán sablonosan fog hatni, de amire legbüszkébb vagyok, az a családom, rengeteg támogatást kaptam tőlük. Amikor 16 éves voltam, majdnem kirúgtak a középiskolából, édesanyámat feljelentették, mert bár elindultam az iskolába, sose érkeztem meg az órákra. Persze, erről anyám mit se tudott. De nem mondtak le rólam és végül csak embert faragtak belőlem. Arról már nem is beszélve, hogy apám hány országot utazott már át azért, hogy el tudjak jutni egy-egy állásinterjúra. Többek közt egy ilyen 2500 km-es túrának köszönhetően kerültem be először egy Michelin csillagos séf alá.

A szüleid hogyan élték meg azt, hogy ilyen fiatalon nekivágtál a nagyvilágnak? Gondolom a karácsony a legnehezebb időszak mindenkinek...

Igazából a szüleim voltak azok, akik arra ösztönöztek, hogy külföldre menjek. 2012-ben a bátyám már Finnországban tanult, az ikertestvérem pedig épp akkor költözött ki Bécsbe. Édesapám vetette fel a kérdést, hogy én miért nem megyek. És végül mentem, bár nekik sem volt könnyű. Azért évente párszor - ha nem is karácsonykor, mert nekem az a legtöbbször munkanap - sikerül összehoznunk egy közös salzburgi kirándulást vagy éppen egy siófoki ebédet. Az elmúlt 4 évben egyszer tudtam otthon lenni karácsonykor, amikor épp két munkahely köztött voltam. És bár a szentestét külön töltjük, pár napos késéssel mindig megérkezem.

Vannak egyébként irigyeid? Általánosságban, ebben a szakmában mennyire irigyek a kollégák egymásra?

Szerencsére nem tudok róluk. Igyekszem sokkal inkább motiváló példa lenni és ez sikerül is. Nagyon sok frissen végzett vagy éppen még tanuló szakács keres meg, hogy tanácsot kérjen. De az sem ritka, hogy idősebb szakmaibeliek kérik a véleményemet. Ez nem azt jelenti, hogy tapasztaltabb vagyok, csak azt, hogy nem irigykedünk a másikra és nem féltjük a technikáinkat. Vannak területek, amikben én otthonosabban mozgok, mint a másik szakács. És vannak, ahol én kérem ki mások véleményét. Pontosan tudom, kihez forduljak, ha tortagyártással kapcsolatban van kérdésem, kihez, ha BBQ tippek kellenek és kihez, ha éppenséggel 19. századi magyar recepteket keresek.

Blogodban kezdőknek is adsz tanácsokat. Melyik jelent nagyobb kihívást számodra, melyiket szereted jobban: hasznos tanácsokkal ellátni a kezdő háziasszonyokat vagy inkább Gordon Ramsay-szintű recepteket kidolgozni?

Egyelőre még kevés Ramsay-szintű receptem van, de ahogy lesz módom saját konyhában főzni – sajnos a személyzeti szállásunkon erre nincs lehetőség -, úgy jönnek azok is. Igazából a blognak három fő témája van, és így három célja. Az egyik maga a motiválás, amiről már beszéltem; motiválni a fiatalokat, hogy kellő akaraterővel elérhetik azt, amit szeretnének. Aztán a történetmesélés; hogy milyen is szakácsnak lenni. A harmadik téma pedig az otthon könnyen felhasználható technikák és receptek. Olyan technikákat, trükköket próbálok csokorba gyűjteni, amikkel jelentős változást hozhatunk a végeredménybe. Megmutatni, miért érdemes besózni a húsokat, mikor érdemes alacsony hőfokon dolgozni, és mikor magason. Erről nagyon kevesen írnak, pedig a lényegi változást egy receptben a technikák okozzák. Talán ezek a kedvenc témáim.

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...