Ez a világ legritkábban előforduló csillagjegye – Te is ebben a zodiákusban születtél? Ha igen, különleges vagy!

A 12 csillagjegy közül az egyik állatövi jegyben csak igen kevesek születtek – te kitalálod, melyikről van szó? Ha sejtésed sincs, most eláruljuk, talán te is épp köztük vagy!

Csillagok, csillagok...

Az asztrológiában, a horoszkópban a mai napig csak igen kevesek hisznek, holott ha valaki jobban is utána olvas, mely jegyben született és annak a zodiákusnak mik a jellemzői, akkor bizony azzal szembesülhet, hogy több dolog is igaz rá, mint azt először gondolta. Az ezotéria hívői között az is köztudott, hogy egyes csillagjegyek jobban összeillenek a másikkal, mint a többi, egyszerűen kompatibilisebbek egymással – Bikaként például jobban teszed, ha a Szüzekkel vagy a Skorpiókkal barátkozol, míg Halakként inkább a Rákok társaságát érdemes keresned. Az is érdekes egyébként, hogy hány ember születik az egyes csillagjegyek égisze alatt: vannak gyakoribb állatövi jegyek, valamint ritkábbak, persze a 12 csillagjegy mindegyike egyedi személyiségjegyekkel van megáldva, így mindnek megvannak a maga pozitív és negatív tulajdonságai is. Egy zodiákus azonban sokkal ritkább, mint a többi, egyszerűen kevesebben születtek ebben a jegyben, így igen különlegesnek számítanak – te sejted melyikről van szó? A következő oldalon eláruljuk!

Lapozz!

Oldalak