Lifestyle

Veronai buszbaleset: megszületett a jogerős ítélet, mutatjuk a részleteket

Kiderült, milyen büntetést kapott a Veronánál balesetet szenvedett busz vezetője.

Peren kívüli egyezség született

Megszületett a jogerős ítélet a csaknem öt évvel ezelőtti veronai buszbaleset ügyében: jogerősen elítélték a sofőrt, aki a tragédia időpontjában az autóbuszt vezette - adta hírül az Index.hu. A portál kiemeli: a vádlott V. János nem jelent meg személyesen a velencei bíróság Giudice Liguori elnöklésével ítélkező három tagú bírói testülete előtt. A jogerős döntéssel kapcsolatos részletekről az egyik áldozat hozzátartozója, a helyszínen tartózkodó Szendrei Endre számolt be az Indexnek. Elmondta, hogy a most zajló másodfokú tárgyaláson peren kívüli egyezség született az ügyész, valamint a vádlott védője között.

A vádhatóság 6 év letöltendő szabadságvesztést javasolt a védelemnek, melyet az el is fogadott. V. Jánosnak Olaszországban kell majd letölteni a büntetését, mely egyébként jóval enyhébb, mint amit az elsőfokú ítélet kiszabott.

V. Jánost az elsőfokú ítélet mellékbüntetésében örökre eltiltották Olaszországban a járművezetéstől. A másodfokú döntés jóváhagyta a korábban megállapított kártérítési igényeket is. V. János a szabadságvesztés letöltését várhatóan 4-5 hónap múlva kezdi majd meg.

Fotó: 123rf

Lapozz, jönnek a további részletek!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...