Lifestyle

Egyre több ukrán menekült tér vissza Ukrajnába a harcok ellenére – Ez az oka

Eddig több mint 4,2 millióan döntöttek úgy, hogy elhagyják Ukrajnát, most azonban egyre többen döntenek úgy, hogy a háború ellenére inkább hazatérnek. Megszólaltak az ügyben az érintettek is, akik magyarázatot adtak arra, miért mennek inkább haza.

Hazamenni a háborúba

Az orosz invázió február 24-i kezdete óta több mint négymillió ember hagyta el Ukrajnát. Most azonban arról szólnak a hírek, hogy az idő előrehaladtával, illetve az oroszok részleges kivonulásának és az ukrán erők előrenyomulásának hírére menekültek százai térnek vissza háború sújtotta hazájukba. A hvg.hu külföldi sajtóértesülésekre hivatkozva arról ír, hogy Budapesten több mint 200 utas várakozott az Ukrajna felé tartó vonatra. Az Ukrán Állami Határőrszolgálat közölte, hogy csak vasárnap több mint 22 ezer ukrán lépte át a határt vissza az országba, szemben a 33 ezer távozóval. Bár nem csak Magyarországot hagyják el a menekültek, a segélyszervezetek munkatársai szerint az ukránok problémái különösen élesek Magyarországon, ahol a nyelvet nehéz megtanulni, az infláció az egekbe szökik, és kevés a munkalehetőség.

Az Euronews elsősorban Lengyelországba érkezett ukránokat kérdezett arról, miért döntöttek úgy az elmúlt bő egy hétben, hogy az orosz-ukrán háború ellenére is inkább visszatérnek Ukrajnába. A lengyel határnál lévő legnagyobb menekültfogadó város, Przemyśl egyre többen vannak olyanok, akik már az induló peronokon állnak sorba. A szinte csak nőkből, gyerekekből és idősekből állók csoportjai elsősorban a Kijevbe tartó vonatok mellett várnak. A hazatérők között volt a 46 éves Natalia is, aki a dél-ukrajnai Zaporizzsjába tartott. 16 éves fiát a lengyelországi Katowice városában hagyta.

A legfontosabb az volt, hogy a gyermekemet kint tudjam az országból. Sikerült kijuttatnom és elhoznom ide. Most itt hagyom, hogy a háború végét itt várja be, én pedig visszatérek a férjemhez és az anyámhoz” – árulta el a lapnak a nő. Bár lakóhelye heves bombázások színhelye volt az elmúlt hetekben az ott található atomerőmű miatt, a nő szerint az, hogy az oroszok jelenleg nem tartják ellenőrzésük alatt a területet, arra sarkalta, hogy megpróbáljon visszatérni oda, miután a külföldi lét elviselhetetlenné vált a számára. Azt mondja, sokan honfitársai közül ugyanígy éreznek. „Sokan visszatérnek, mert nem képesek szállást és munkát találni maguknak. Nem tudnak itt megélni. Mi nem vagyunk gazdagok és nem azért jöttünk ide, hogy nyaraljunk. Otthon legalább a saját erőnkből élünk meg. Az otthon az mégiscsak otthon” – tette hozzá.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.