Lifestyle

Megdőlt a történelmi mítosz? Mátyás nem a Duna jegén lett az ország királya

563 évvel ezelőtt, napra pontosan január 24-én választották Mátyást az ország királyává - állítólag a Duna jegén koronázták meg.

Január 24.

1458. január 24-én Hunyadi Mátyást választották Magyarország királyává. Akkoriban a főurak egy gyengekezű uralkodót szerettek volna a trónon látni, ám nem is sejtették, hogy egy határozott, magabiztos uralkodót választottak az ország élére. Mátyás mindössze 15 éves volt, amikor megkapta ezt a "posztot", ezért úgy vélték, hogy képesek lesznek könnyedén irányítani és saját szájízükre formálni, azonban hatalmasat tévedtek. A mondák szerint a Duna jegén összegyűlt nép közfelkiáltással választotta meg Magyarország királyának. A valóságban azonban a választást az országot irányító főúri ligák komoly alkudozása előzte meg. Lapozd fel galériánkat a részletekért!

A választás a budai várban történt, ahova állítólag a befagyott folyón Szilágyi Mihály - kormányzó - emberei könnyedén el tudtak jutni. A mende-mondákkal ellentétben Mátyást nem a folyó vizén választották meg, sőt azt sem lehet pontosan tudni, hogy mi is történt a Duna jegén.
Kattints a további képekért!

Egy fiatal zenész-rapper rendhagyó módon mutatja be, milyen is volt gyerekként átélni a háború következményeit.

Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...