Lifestyle

Sose öntsd a lefolyóba a tészta főzővizét, inkább fagyaszd le! Ledöbbensz, mire képes ez a titkos összetevő

Elsőre biztosan meglepően hangzik az a konyhai praktika, miszerint érdemes lefagyasztani azt a vizet, melyben kifőztük a tésztát – pedig valóban megéri így tenni, ugyanis fantasztikus összetevő lehet belőle.

Vétek kidobni

Abban talán mindannyian egyetértünk, hogy a tésztafőzés alapvetően nem bonyolult feladat, melyhez csak néhány egyszerű lépés szükséges. Először is, megfelelő mennyiségű vizet forralunk fel egy lábosban, majd hozzáadjuk a sót, valamint az olívaolajat ízlés szerint. Amikor a víz felforrt, beletesszük a tésztát, és a csomagoláson található útmutató alapján addig főzzük gyakori keverés mellett, amíg el nem éri a kívánt állagot – végül leszűrjük, és kedvenc mártásunkkal vagy öntetünkkel tálaljuk a fogást. Sokan ezen a ponton elkövetik azt a hibát, hogy egyből megszabadulnak a víztől, melyben elkészült a tészta, pedig érdemes inkább lefagyasztani. És hogy miért? Galériánkban eláruljuk!

A tésztából főzés során felszabaduló keményítővel dúsított víz természetes sűrítőanyag, amely óriási segítségünkre lehet a konyhában, ugyanis nemcsak időt spórolhatunk vele, de kész ételeink minőségén is javíthatunk.
Kattints a további képekért!

A tészta mindig jó választás, ha nem szeretnénk órákig a konyhában robotolni, hiszen elkészítése nem nagy ördöngösség. Ám ha az a célunk, hogy minél különlegesebb ízélményben legyen részünk, érdemes kipróbálni egy kevésbé ismert trükköt!

Leadfotó: 123rf

Forrás: mindmegette.hu

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sztárok
Tegnap este főleg, de még ma is szinte az egész ország Csoboth Kevin nevét skandálja. A skótok elleni bombagólját még sokszor meg fogjuk nézni.
Sztárok
Charlotte hercegnő már most lenyűgöző sportoló, édesanyja, Katalin hercegné nyomdokaiba lépve többféle sportot is szeret, a tenisztől a rögbiig. Ám egy sport különösen elrabolta a szívét: a futball.
Home&Design
Az orchidea az egyik legszebb virág az egész világon. Ha fordítunk egy kis időt a gondozására, akkor olyan gyönyörű lesz, mint még soha!