Ezeket hitted rosszul, ha az edzésedről van szó!

Egy kemény edzés után megérdemlünk három gombóc fagyit?

Két kezemen nem tudom megszámolni, hogy hányszor hallottam már azt, hogy egy edzés után valaki nyugodtabb szívvel eszik meg egy sütit, vagy két gombóc helyett hármat kér a fagyisnál, mert ő aznap már edzett. Bevallom, néha velem is előfordult, hogy hajlamos voltam többet enni a szokottnál, mert megnyugtattam magamat, hogy aznap már mozogtam, így nem lehet semmi baj. „Bármennyit edzhetünk, ha csak csupa haszontalan kalóriát viszünk be a testünkbe, akkor soha nem fogjuk elérni a kívánt eredményt, csak a felesleg rakódik le. Én is sokszor hallottam, hogy egy edzésen azt mondják, hogy mivel edzettem, már megehetek bármit, de ez nem igaz! A legideálisabb az lenne, ha mozgás után már csak fehérjét ennénk, hogy pótoljuk az izmainkban azt, amit elégettünk.”

Plusz egy tipp Barta Petitől

„A reggeli péksütemények helyett még este áztassunk be zabkorpát vízbe, az reggelre puha lesz, mert megszívja magát. Ez jót tesz az emésztésünknek is, mert így könnyebben emésztjük meg. Ha egy kis ízesített fehérjeport teszünk hozzá – én csokisat szoktam – akkor nemcsak hogy egészséges lesz a reggelink, de még finom is. Mert a fogyókúra nem az ízetlen ételekről szól!”

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Szép és okos! Súlyos sérülés után lett fitneszbajnok a magyar sportoló

Fotó: facebook.com/BartaPeti

Oldalak

Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!