Szülés után kockás hassal álltak színpadra - Magyar fitnesz anyukák

Tímea, Aliz és Etus - három magyar anyuka, akik úgy döntöttek, hogy gyerekeik mellett is fittek maradnak, sőt kihozzák testükből a maximumot. Azt mondják, hogy bárki képes lehet arra, hogy elérje álmai alakját a lényeg, hogy ki kell lépni a komforzónából és a hétköznapi logisztikát alaposan meg kell tervezni. Íme, a szuperanyák szuper tippjei!

Férje volt a motiváció

Tímea két kisfiúval büszkélkedhet, aki most már maga is edzéseket tart fiatal anyukák számára. A sport mindig is az élete része volt, hiszen már a főiskola alatt is aerobikozott, azonban párja 13 kilós fogyása adta neki a legnagyobb hajtóerőt, ami miatt úgy döntött, hogy komolyabban veszi az edzést.

"Az Ő segítségével kezdtem bele a súlyzós edzésekbe. Még többet akartam kihozni magamból testileg és lelkileg. Együtt is edzettünk, így a közösen töltött idő hasznos is volt egyben" - meséli Tímea.

Az anyuka várandóssága alatt odafigyelt arra, hogy ne világmegváltó, "mindent-beleadós" edzésekre fókuszáljon, hanem arra, hogy jól is essen neki a mozgás.

" Amikor kismama lettem, akkor a terhestornákat választottam, emellett jártam konditerembe is. Bár volt olyan, hogy szünetet kellett tartanom, az orvosom tanácsára, de amikor zöld utat adott, akkor mentem. Sokkal jobban éreztem magam edzés után, több energiám volt. Sőt, a szülésnél is segített, mert egy bizonyos szintű állóképességet adott."

Fiai születése után kivárta a hat hetet, majd baba-mama tornával és babakocsis futással hozta magát formába. Sokszor bevonta gyerekeit is az edzésbe, amit ők is nagyon élveztek.

" Az otthoni torna közben velem voltak, szerették a zenét... a babakocsis futás ideje alatt pedig jókat szundikáltak."

Később ki szerette volna próbálni azt is, hogy mit tud kihozni a testéből, így jelentkezett egy fitnesz versenyre, ami kifejezetten kisgyerekes anyukáknak szólt. Tímea ekkor úgy érezte, hogy neki is ott a helye.
Azt mondja, nem volt egyszerű megoldani a napi rutinfeladatokat, de folyamatosan a szeme előtt lebegett a cél. Az eredmény pedig magért beszél.

Tímea azt üzeni azoknak az anyukáknak, akik most kezdenek bele a sportba, hogy: "Nem kell mindenkinek fitnesz modellnek lennie, nem ez a cél, egyszerűen csak érezd jól magad a bőrödben!"

Olvasd el Aliz történetét is! Lapozz!

Fotó: Zsoldos-Szabó Tímea engedélyével

Oldalak

Szólj hozzá Te is!