Leesett a csajok álla: egy igazi chippendale-t rendeltem a csapatépítőre

Ki mondta, hogy egy újságíró csak autókat, esetleg unalmas szolgáltatásokat tesztelhet? Hát senki! Így, nem is adtam alább. Az SMSinas nevű új szolgáltatás próbájaként először egy egyszerű sushit rendeltem, majd gondoltam egy erősebbet és berendeltem egy chippendale show-t a Femcafe csapatépítőjére.

Mire kívánnál, már teljesült is!

De ne szaladjunk ennyire előre! A lényeg, hogy Európában elsőként hazánkban indította el SMSinas nevű szolgáltatását egy Ausztráliában már komoly sikereket elérő cég. A szolgáltatásuk lényege, hogy az SMSinas szinte minden vágyunkat teljesíti. Ha éppen vega kajára vágyunk, akkor már küldi is, ha egy autószerelő kell, mert lerobbantunk az út szélén, akkor már intézkedik is, de ha divatbaleset ért volna minket és azonnal kellene egy új fehér blúz, akkor az is hamarosan érkezik.

Anyád helyett anyád lesz

Egy szó, mint száz, van ráció a szolgáltatásban. Kicsit fapados és retro, hogy sms-ben kell az inassal egyeztetni, de ezt leszámítva überkúl, hogy van egy saját inasunk, aki csomó mindent el tud helyettünk intézni. Hogy még egy napi praktikát mondjak: vegyünk példának egy olyan napot, amikor bent kell maradnod túlórázni, mert a beteg kollégádat helyettesíted. Mire este végzel, már egyetlen közért sincs nyitva a közeledben. Ilyenkor csak egy sms az inasodnak és ő megold mindent helyetted. A kívánságlistád összes eleme ott fog várni az ajtódnál mire hazaérsz. Azért ez elég nagy segítség lehet.

És mibe kerül mindez, hallom a kérdésed kedves olvasó. Nyilván mindenkiben felmerül ez a kérdés, és a válasz pofonegyszerű. Semmibe, mert az SMSinas nem a megrendelőitől (azaz tőlünk) kasszírozza be a szolgáltatások díjait, hanem a vele szerződésben lévő szolgáltatóktól. Például az étterem fizet neki jutalékot, ha sushit rendelünk. Tehát úgy is nagy király lehetsz, hogy nem te állod az inasod „bérét”.

Chippendale a csapatépítőre

A mi királyságunk az volt, hogy pár nappal a csapatépítő rendezvényünk előtt felötlött bennem az a gondolat, hogy egy chippendale show biztos nagyot ütne a csapatépítőnk estéjén. Az SMSinasommal leegyeztettem sms-ben a dolgot, amit meglepetésnek szántam a többieknek – persze nem volt könnyű magamban tartanom. Eljött az este és megérkezett a „művész úr” is, mindenki nagy meglepetésére.

Első reakcióként az állakat a földről kellett felsöpörni, majd kislányos pironkodás következett. Az első pár perc kínos érzését feloldotta az önfeledt, tinis viháncolás, úgy néztek ki a csajok, mint osztálykiránduláson a becsiccsentett fiatalok. A hihetetlen táncmozdulatokat bemutató kidolgozott testű pasi szinte minden kollégát megmozgatott, de a részleteket itt inkább nem taglalnám. A chippendale show után a csillogó tekintetek megmaradtak, így folytatódott az este...
Nekünk bejött az SMSinas.

Ha Te is elmennél már egy jó csapatépítőre, nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket!
Egy érdekes, a témához kapcsolódó cikkünk:
Sztárok, akik valaha sztriptíztáncosok voltak

Fotók: gansevoorthotelgroup.com, chippendale.toofab.com; Leadfotó: chippendales.com

Oldalak

Sztárok
Anne Hathaway igazán nosztalgikus hangulatba került a Neveletlen hercegnőt visszanézve, a színésznő el is érzékenyült karrierje kezdetére visszatekintve, valamint azt is elárulta, hogy az egyik...
Lifestyle
A Mars titkai folyamatosan meglepetést okoznak a kutatóknak. Most az InSight űrszonda adatai szállították a nagy leleplezést!
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!