Sírjunk vagy nevessünk? Ezek a legelképesztőbb magyar utónevek

Új nevekkel bővült az anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített utónevek jegyzéke, amelyek között ezúttal is találunk meghökkentőt és olykor megmosolyogtatót is.

A slágernevektől a meghökkentőkig

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete bizonyos időközönként frissíti az újszülött gyermekeknek adható utónevek listáját. Teszik mindezt azt követően, hogy elbírálták az előző időszakban beérkező kérelmeket. A listán a hagyományos nevek mellett megtaláljuk az utóbbi idők slágerneveit, mint például a Bencét vagy éppen a Hannát, de a frissen elfogadottak között felfedezhetünk kissé meghökkentőeket is.

Gesztenyétől Rönéig

A lánynevek között egyre több köznévből átvett nevet találunk, ma már nevezhetjük újszülött gyermekünket Gesztenyének, Diónak, Cseresznyének, Gyömbérnek, Fahéjnak, Szedernek vagy éppen Reménynek, Áldáskának és Békének. A listán megtalálhatjuk az idegennyelvekből magyarosított verziókat is, úgymint az Imodzsen, a Dzsesszika, a Szkarlett és a Zsaklin. Adhatunk gyermekünknek sztárok által inspirált utónevet is, például a Sakirát, a Rianát vagy a Dzsenifert, de a konzervatívabbak biztosan felvonják a szemöldöküket a Zseni, a Szirom, a Balzsam, az Ozora, a Röné, a Küne és a Skolasztika nevek láttán.

A teljes listát itt éred el: női nevek

Fotó: savvykidsofarkansas.com

Oldalak

Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Sztárok
Nagyon sokáig találgatták, hogy Curtis vajon az RTL, vagy a TV2 képernyőjén fog-e feltűnni. A rapper teljes őszinteséggel nyílt meg a témában.
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.