Robbanásszerűen megugorhat a válások száma idén - ezen bukik el a legtöbb pár

A pároknak fel kell készülni a házasságra
Tóth Mihály szerint éppen ezért az lenne a fontos, hogy minél több pár készüljön fel alaposan a házasságra, ami nem csak az esküvői előkészületeket jelenti.
„Az esküvő mindössze egy nap, a házasság azonban egy hosszú életszakasz. Nagyon fontos lenne, hogy a jegyespár felkészüljön a közös életre, és ha szükséges, szakemberrel beszélgessen erről. Az Ökumenikus Egyház által szervezett jegyes-beszélgetések is nagyon hasznosnak szoktak bizonyulni, sok pár később is visszatér beszélgetni, amikor a kapcsolatukban valamiféle krízist vagy problémát észlelnek. Sokan mondják, hogy nehezen hisznek a házasság intézményében, és abban valóban nehéz is. Hiszen ki szeretne egy intézményben élni egy életen át, ami tele van szabályokkal, ahelyett, hogy egy erős és kölcsönös szövetséget alkotnának” - fejtette ki Tóth Mihály.
A lelkész szerint jó megoldás lehet, ha a párok leírják, mit jelent számukra a házasság az esküvőre készülve, majd az azutáni napon, majd ugyanezt megteszik minden fontos mérföldkőnél. A válasz ugyanis mindig más lesz, hiszen a változásokkal együtt is újradefiniálhatjuk a kapcsolatot.
„Mindannyian változunk az évek során, de ezt a változást képesek vagyunk lekövetni. Nem kell, hogy azt érezzük, „gúzsba köt” a házasság, e helyett érzelmi szövetséget kössünk. Mert ha mindkét félben megvan az akarás, hogy a másikat támogassa, akkor igazi szövetség alakulhat ki, ami nem összekeverendő egy olyan szerződéssel, amely feltételeket szab” - mondta el Tóth Mihály, aki szerint az egyik legnagyobb gondot az szokta jelenteni, hogy a párok nem tudnak jól beszélgetni egymással, mert nem működik közöttük a kommunikáció. Ilyenkor szintén segíthetnek a beszélgetések, a terápia, vagy akár egy közösen olvasott könyv. Az Úristen, házasodunk! című kötetben éppen ezért számos olyan tipp és gyakorlat található, ami segít a pároknak feltenni a fontos kérdéseket és útmutatót nyújt egy erős és kiegyensúlyozott kapcsolathoz. A z "Úristen, házasodunk!" interaktív jegyesfelkészítő előadás pedig megtalálható a Házasság Hete hivatalos programjában is.
A Szűz szeme előtt van a Nagy Ő, de nem veszi észre. Íme, a februári előrejelzésünk!
Leadfotó: 123rf.com