Ilyen üvegvisszaváltó automata kellene Magyarországra is, elképesztő, ahogyan működik

Már régóta zakatol az új üvegvisszaváltó rendszer Magyarországon, és egyre többen használják is, azonban a folyamat még mindig lassú.

Utálják az emberek egyesével bedobálgatni a palackokat/üvegeket

Az új üvegvisszaváltó rendszer Magyarországon 2024. január 1-jén indult el hivatalosan, de nyárig kaptak türelmi időt a gyártók az átállásra. Miután egyre több palackra és üvegre került rá az 50 forintos visszaváltós matrica, úgy kaptak észbe a magyarok, hogy így túl sok pénzt dobnak ki az ablakon.

A rendszer bevezetésének célja a környezetterhelés csökkentése és a körforgásos gazdasági modell támogatása volt. Az Európai Unió szabályozása szerint 2029-re a PET-palackok visszaváltási arányának minimum 90%-nak kell lennie, ami jelentős lépés a fenntarthatóság felé.

Kezdetben voltak fennakadások, és vannak ma is, de azért egyre gördülékenyebben megy a rendszer. A galériánkban mutatunk nektek egy automatát, aminek minden magyar örülne itthon.

Az új rendszer szerint a hivatalos emblémával ellátott italok vásárlása után extra díjat kell fizetni, amit visszakapunk, ha a csomagolást az előírt pontokon leadjuk. Az egyutas palackok esetén ez az összeg 50 forint, míg a kétutas, újratölthető palackok esetén a visszaváltási díjat a palackozó egyénileg határozza meg.
Kattints a további képekért!

Magyarországon már szinte mindenki találkozott a REpont automatákkal, amik miatt alaposan átalakult az élet itthon is. A palackokat azonban nem mindenki váltja vissza.

Leadfotó: MTI Fotó – Hegedüs Róbert

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
A gazdik nem szeretnek túl sok, de túl kevés ételt sem adni a kutyának. Akinek kétsége van ebben, annak segítünk eligazodni.
Lifestyle
A 2025-ös Oscar-gálát március 3-án rendezik majd meg, és szerencsére az egyik, Magyarországon is elérhető streamingplatform élőben közvetíti majd.
Utazás
Talán egyetlen együttes sem gyakorolt olyan hatást a könnyűzene fejlődésére, mint a Beatles, amely egész nemzedékeket ragadott magával. A gombafejűeket senki nem felejti, még a mai fiatal generáció...
Utazás
A város látképe a havas téli hónapokban egy sosemvolt, varázslatos mesevilágot idéz.
Utazás
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy John Cena akciófilmjének forgatása miatt ismét módosított útvonalon fog közlekedni néhány busz.
Sztárok
Puzsér Róbert az elmúlt években rengetegszer illette kritikával Tóth Gabit, ezúttal azonban váratlan dolgokat mondott róla a Mivanaveled Show évadzáró epizódjában. A kritikus azt is elmondta,...