A poloskánál jóval félelmetesebb ez a rovar, ami tömegesen jelent meg Magyarországon

Itthon is feltűnt ez a sokak szerint visszataszító rovar, ami a poloskákhoz hasonlóan főleg éjszaka jelenik meg. Nem túl bizalomgerjesztő, ha a környékünkön van.

Ahogyan a poloska, ez a rovar is könnyen be tud jutni házba

A tél közeledtével gyakori, hogy mezei poloska jelenik meg a lakásban. Ez nem is csoda, mivel menedéket keresnek a hideg idő elől.

Éjszaka vonzza őket a fény, szóval ne szellőztessünk, ha felkapcsoljuk a villanyt. Persze így is bejuthat egy-egy, például hazavihetjük őket a kabátunkon is. Annyira meg tudnak lapulni, hogy szinte észre sem vesszük, ha rajtunk van egy.

A mezei poloska emberre veszélytelen, inkább csak idegesítő a zümmögése. Ha látunk egyet, tegyük ki a lakásból egy zsebkendővel, és meg is van oldva. Ha leszállnak, őrülten könnyű őket elkapni. Azonban most megjelent Magyarországon egy ennél sokkal félelmetesebb rovar. A galériánkból kiderül, hogy tartanunk kell-e tőle!

A köznyelvben sokan hívják őket fekete kukacnak, de a vaspondró is egy népi elnevezés, viszont végül ez lett a hivatalos. Igazából nevezhetjük őket vaskukacnak, (Julida) amik az ízeltlábúak törzsébe, azon belül az ikerszelvényesek osztályába tartoznak.
Kattints a további képekért!

Nem csak a poloskáktól kell tartanod az őszi időszakban, hanem a pókoktól is. Ha irtózol tőlük, akkor ne kövesd el ezt a hibát!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Mason Gamble neve bizonyára nem cseng számodra ismerősen, pedig ő játszotta egykor a cuki kisfiút a Dennis, a komisz című vígjátékban.
Lifestyle
Az Oroszlánnak érdemes elfogadni a meghívást, amit ma kap! Napi horoszkóp.
Utazás
2025 januárja volt a világon valaha mért legmelegebb január a Copernicus európai obszervatórium szerint. A friss eredmények megcáfolták azokat a reményeket, hogy a La Niña jelenség megszakítja a...
Lifestyle
A kutatók nemrégiben vérminták elemzésével kimutatták, hogy a csernobili kutyák egészen mások, de van egy másik állat, ami gyakorlatilag immunis lett a sugárzásra.
Fashion&Beauty
Épp olyan kellemes és meleg érzetet kelt, mint amire a neve is utal.
Lifestyle
Van egy olyan olcsó és különös dolog, ami valószínűleg a te otthonodban is megtalálható már alapból, azonban bizonyára te sem tudod róla, hogy mágnesként vonzza magához a port.