Amerikai tévésorozat akciójelenetében csendül fel a magyar énekesnő dala
Pátkai Rozina énekesnő és Benkő Dávid zongorista dala, a Partokon az FBI című tengerentúli tévésorozatban debütál.
Budapestről a világhírnév felé
Ritkán adatik meg egy magyar zenész számára, hogy a szerzeménye az Újvilágban debütáljon. Mi szükségeltetik egy ilyen szerencsés, megtisztelő eseményhez? A csillagok együttállása? A vakvéletlen? A nyers, átütő, mindent elsöprő tehetség? Nehéz egyértelmű választ adni erre a sokakat foglalkoztató kérdésre, mindenesetre az biztos, hogy sok fiatal hazai énekes, zenész, dalszerző leghőbb vágya, hogy munkáját minél szélesebb nézőközönség megismerhesse, s hogy adott esetben még az Egyesült Államokban - vagy mondjuk szerte az egész világon - megjegyezzék a nevét.
A 43 éves Pátkai Rozina számára persze már nem ismeretlen az efféle hírnév. A budapesti születésű magyar énekesnőre és zenekarára ugyanis már a 2010-es évek első felében felfigyeltek Amerikában. 2013-ban első lemezük az Independent Music Awards közönségdíját nyerte el, 2014-ben pedig a szakmai zsűri díjával tüntették ki Pátkai együttesét. Sőt, 2015-ben, 2018-ban és 2019-ben is különböző elismerésekre terjesztették fel őket az Independent Movie Awardson, de korábban sem voltak ismeretlenek a nemzetközi porondon, ugyanis Európa-szerte rangos fesztiválokon szerepeltek.
Az énekesnőt most újabb megtiszteltetés érte: egyik dala az FBI című amerikai filmsorozatban debütálhatott.