"Bosszút akartunk állni Escobaron" - Interjú Steve Murphy és Javier Peña DEA-ügynökökkel
Két mindenre elszánt nyomozó igaz történte, akik nem féltek szembeszállni a világ legkeresettebb bűnözőjével. A nyugdíjas ügynökök most saját szavaikkal, könyvben mesélik el, min mentek keresztül addig, míg 1993-ban ártalmatlanná tették a világ legveszélyesebb narkoterroristáját, a kolumbiai drogbárót, Pablo Escobart. Élményeikről személyesen adtak exkluzív interjút a szerzők, az online női médiában kizárólag a Femcafe részére.
A maffiavezér, akinek semmi nem volt szent
Ha azt hitted, már mindent tudsz a világ leghírhedtebb narkoterroristájáról, tévedtél. Kolumbia legnagyobb gengszteréről, Pablo Escobarról készült már több hollywoodi blockbuster és dél-amerikai független film, különböző dokumentumfilmek, sőt még színdarabok is. Három évad óta, Wagner Moura főszereplésével óriási sikerrel fut a Netflixen a drogbáró életét feldolgozó Narcos című sorozat, de "El Patrón" felesége és fia is írtak egy-egy könyvet a családfő viselt dolgairól. A Femcafe.hu olvasói pedig a közelmúltban találkozhattak oldalunkon egy olyan ismeretterjesztő cikkel, ami a világtörténelem egyik legvéresebb drogháborújáról, és annak főszereplőiről szól.
A vadászat
A szériában is szerepeltetett nyomozópáros, a mára már visszavonult Steve Murphy és Javier Peña - megelégelve az Escobart körüllengő, hamis nosztalgiát – most új, saját nézőpontból mutatják meg a teljes sztorit. Nem kérdés, hogy szemrebbenés nélkül elhisszük nekik, amiket írnak, hiszen ez a két férfi gyakorlatilag éveken át az életét – és a családjukét – kockáztatta annak érdekében, hogy levadásszák a világ egyik legkeresettebb bűnözőjét. Bár az Escobar-sztori már színészekkel feldolgozva is felfoghatatlanul brutális és kegyetlen volt, a valóság sokkal drámaibb annál, mint ahogyan a képernyőn megelevenedett. Escobar maffiája mintegy ötezer politikus, köztisztviselő, újságíró és ártatlan polgár életét követelte.
A Vadászat Pablo Escobarra nem pusztán egy hiteles, őszinte leírása a 80-as évekbeli, kolumbiai drogmaffiának és az azt irányító teljhatalmú vezérnek, hanem egy tűpontos és emiatt hátborzongató szociográfia. Megmutatja, hogy egy közösséget hogyan tud manipulálni egy karizmatikus szociopata, hogy pénzzel és hatalommal gyakorlatilag bármi megoldható, hogy mindig van rés a pajzson és kiskapuk egy rendszerben. Ugyanakkor feloldásként ott van benne az örök, népmesei igazság is: a gonosz mindig elbukik a végén, a jó pedig győzedelmeskedik felette.
A két legendás DEA-ügynök exkluzív interjúban mesélt a könyv részleteiről és saját érzéseikről, amelyek több mint 30 év távlatában is ugyanolyan intenzívek, fájók és feldolgozhatatlanok.
A könyv első oldalán egy figyelmeztető szöveg olvasható: „Ez a könyv nem tükrözi az Egyesült Államok Kábítószer-ellenes Hivatala, a DEA nézeteit, a kiadást nem támogatta a hivatal, és a mű nem tükrözi sem az ő, sem az igazságügyi minisztérium tényeit és álláspontját.” Miért határolódnak el tőle, ha ez egy hiteles forrás?
Javier Peña: Ennek egyszerű oka van, már mindketten nyugalmazott ügynökök vagyunk, akik magánemberként vállaltuk, hogy megírjuk ezt a könyvet. Ez egy független, személyes projekt, a mi nézőpontunkkal, mintsem a DEA álláspontjáról – bár, ők maguk is átnézték a könyvet. Ez egy néhány hónapos folyamat volt, ami azt szolgálta, hogy ne jelenhessen meg semmilyen titkosított információ. Nem akartunk senkit bajba keverni, bár a legtöbb tanúnk és informátorunk ma már nem él. Mi az élményeinket meséljük el benne, emiatt pedig nem számít hatósági dokumentumnak. A célunk az volt, hogy megmutassuk a teljes valóságot az embereknek, hogy ferdítés nélkül lássák, ki is volt valójában Pablo Escobar.
Nos, Önök szerint ki volt Pablo Escobar?
Steve Murphy: Biztosan nem az a férfi, akit a Netflix megteremtett a Narcos-ban. Az utóbbi években mindenki azt kérdezte tőlünk, bárhová is mentünk, hogy mi igaz és mi nem a sorozatból. Az a helyzet, hogy nem véletlenül volt ő a világ egyik legkeresettebb bűnözője. El kell felejtenünk bármiféle felmentést, mert ő nem a körülmények áldozata volt. Az egyetlen teljesen igaz pontja az a sorozatnak, hogy rengeteg barátnője volt. (nevet)
Javier Pena: Igen, ebben nem értünk a nyomába!
Mindketten az életüket kockáztatták azzal, hogy - igaz más céllal - mégis a nyomába eredtek. Nem volt választásuk abban, hogy vállalják-e az ügyet vagy sem?
SM: Mióta népszerűsítjük a könyvet, egyre több olyan levél érkezik hozzánk, amelyben arra kíváncsiak a fiatalok, hogy pontosan hogyan lehet valakiből szövetségi ügynök. Fontos tudni, hogy ez nem csak egy munka, ez egy életstílus. Nagy igazság, hogy olyan munkát kell találni, ami a szenvedélyed, akkor sosem fogod úgy érezni egy napon sem, hogy dolgoztál. Itt nincs olyan pillanat, amikor a hivatásod háttérbe kerülhet. Ügynöknek kell lenned éjjel és nappal. Egyetlen feladatra sem mondhatsz nemet. De melyik fiatal, elhivatott rendőr ne akarna részt venni egy ilyen volumenű ügyben?
JP: Ügynökként nem kérdőjelezheted meg a felettesed döntését. A mexikói gyökereim miatt, szívesen maradtam volna a texasi Austinban, de nem volt más választásom, mint elfogadni a parancsot. Természetesen, mai fejjel visszatekintve nem bántam meg, hogy részt vettem ebben az ügyben.
Egy jó nyomozó – mint amilyenek Önök is - mindig higgadt és a legnehezebb helyzetekben is a feladatára koncentrál az érzelmei helyett. Mégis, mialatt próbálták elfogni Escobart, mit volt a legnehezebb feldolgozniuk lelkileg?
JP: Nem sokkal azután küldtek Kolumbiába, hogy Escobar meggyilkoltatta az ország főügyészét, Carlos Mauro Hoyost, mert együtt akart működni az Egyesült Államokkal és partner lett volna abban, hogy aláírja a kiadatási tervet, amivel a helyi drogkereskedőket felelősségre vonhatták volna. Ha volt valami, amit Escobar és a hozzá hasonlók nem akartak, hogy kiadják őket az USA-nak.
Sok gyilkosság történt akkoriban, amit a zsoldosai, a sicariók követtek el, akik több százan voltak az országban. A legnagyobb részük mélyszegénységben élő kamaszfiú volt, akik pénzért gyilkoltak, főleg az igazságszolgáltatás embereit, vagy bárkit, aki a Medellín-kartell útjában állt. Történt több rendőrök elleni merénylet is. A lövöldözéseken, utcai harcokon túl autókba rejtett pokolgépekkel próbáltak likvidálni bennünket – bármikor meghalhattunk volna. Hatással voltak ránk a történtek, de minden reggel felkeltünk, ugyanúgy mentünk dolgozni, tenni a dolgunkat, miközben előző nap eltemettük a kollégáinkat. Escobar elfogása személyes ügy lett, ami pusztán a bosszúról szólt. Nem az adrenalin vagy a pénz miatt csináltuk, csak az motivált, hogy végre megkapja, amit megérdemel.
SM: A bajtársaink mellett a számtalan civil áldozat halála volt a legmegrendítőbb. Bombát rakatott a Közigazgatási Biztonsági Osztály központi épületéhez, ha egy újságíró rosszat írt róla, felrobbantotta az egész szerkesztőséget, majd megpróbálta az elnökjelölt, César Gaviria repülőgépét is, de ez végül nem sikerült. Én azelőtt, hogy Kolumbiába vezényeltek, Miamiban dolgoztam, ahol már vadásztam kábítószer-kereskedőkre és gyilkosokra is, de ami 1991-ben, Bogotában fogadott, az minden képzeletemet felülmúlta.
A legszörnyűbb emlékképemet a könyvben is leírtam, egy bogotai bevásárlóközpont felrobbantásához fűződik. Egy autóba rejtett pokolgép robbant az üzletház előtt, ahol főleg ártatlan, védtelen gyerekek és nők voltak. A detonációnak olyan óriási ereje volt, hogy darabjaira tört szét az üvegépület. El tudod képzelni? Mindenhol füst, üvegszilánkok, jajveszékelő emberek. A legrosszabb az első sokk után jön, amikor meglátod a sebesülteket, a halottakat, a leszakadt testrészeket. Sosem fogom elfelejteni azt a napot.
Pablo Escobar pont olyan elszántsággal akarta levadászni önöket, mint ahogyan önök őt. Több százezer dolláros vérdíjat tűzött ki a fejükre. Ha magukat nem is féltették, a családjukra leselkedő veszéllyel hogyan birkóztak meg? Ők miként reagáltak arra, hogy egy ilyen veszélyes elfogatásban működnek közre?
SM: Szerencsére, mi nagyon erős és bátor fiúk voltunk! (nevet) Nyilván voltak olyan napok, amikor elgondolkoztunk, mibe keveredtünk, de olyan gyors egymásutánban történtek az események, hogy fel sem fogtuk. Két fiatal, tettre kész ügynök voltunk. Nem tagadom, a feleségemet és a gyerekeinket is féltettem. A két kislányunkat még gyerekként fogadtuk örökbe Bogotában és Medellínben. Már előtte, az Egyesült Államokban is próbálkoztunk ezzel, de ott ez az eljárás sokkal bonyolultabb és költségesebb volt. 2014-ben tértünk vissza először velük Kolumbiába. Felkészítettem őket, hogy mi várja majd őket ott: minden sarkon gépfegyverek, katonák és veszélyes emberek, nyomornegyedek, de megkönnyebbülve tapasztaltuk, hogy a munkánk célt ért. Rengeteget korszerűsödött az ország, biztonságban éreztük magunkat, ami korábban sosem volt igaz.
JP: A vadászat alatt én sokáig voltam egyedül, így nem kellett felelősséget vállalnom másért. Ez megkönnyítette a munkám. Az édesapám Texasban élt, közvetlen veszélynek nem volt kitéve. Én is jártam már azóta Kolumbiában, ugyanezt tapasztaltam, mint Steve. Mára más állapotok uralkodnak, ebben pedig nekünk is részünk van. Úgy tudtam ott lenni, mint egy turista, nem ismert fel senki.
Milyen érzés együttélni a tudattal, hogy nem sikerült leültetni Escobart?
JP: Először akkor voltam csalódott, amikor feladta magát, lehangoló volt, mert annyi rendőrtársunkat megölte. Amerika nagy nyomást gyakorolt, feladta magát Kolumbia kormányának, de feltételeket szabott. Nevetséges volt az egész. Egy maga által építtetett luxusbörtön falai között élhetett, ahol látogathatták, továbbra is tudta szervezni onnan az ügyeit. Még jacuzzija is volt… Másodjára pedig akkor, mikor 1993-ban megszökött és ártalmatlanná tették. Szívesebben láttam volna őt börtönben élete végéig.
SM: Felháborító volt, de annyi pénzzel jóformán bármit megtehetett, a becsült nettó vagyona 30 milliárd dollár volt. Gondoljunk csak bele, hetente exportált 15 tonna kokaint az Egyesült Államokba. Nem tudjuk pontosan a mai napig, hogy mennyi embert fizetett le, hány rendőr volt beszervezve általa. Ha foglyul nem is ejtettük, nyugtat a tudat, hogy több embernek nem árthat már, nekünk viszont együtt kell élnünk a következményekkel, amiket okozott. Az biztos, hogy jelentősen átalakultak az erőviszonyok a drogmaffiában, amióta ő nincs.
Néha egy közösség egyfajta Robin Hoodként tekint egy bűnözőre. Egy olyan nárcisztikus személyiség, mint Pablo Escobar jól tudta, hogyan édesgesse maga köré az egyszerű állampolgárt és hogyan zsarolja meg a befolyásos üzletembereket és politikusokat. Hogyan érzékelték, Kolumbia népe Escobar vagy a rendőrség mellett állt?
JP: Ez egy jó kérdés. Először is, Pablo Escobar nem volt Robin Hood, hiába látta őt annak sok kolumbiai. Igaz, iskolákat épített, házakat adományozott, pénzt adott a szegényeknek, majd visszatért és ezeknek a nyomornegyedeknek a fiait szervezte be sicarióknak, akik elintézték neki, hogy minden úgy történjen, ahogyan akarja. Sok fiatal srác szeretett volna neki dolgozni, mert jól fizető állás volt Pablo bérgyilkosának lenni, ráadásul sokan voltak, akik tényleg a szegények megmentőjét látták benne. De Robin Hood nem rakott bombákat a kocsikba, nem gyilkolt ártatlanokat, ez az ember viszont igen. Neki semmi nem volt szent, a saját népének élete sem, csak a pénz motiválta. Az utolsó élő sicariója öt évvel ezelőtt azt mondta, hogy mintegy ötezer embert öletett meg Escobar a ténykedése alatt.
SM: A kérdés második felére válaszolva, a kolumbiaiak sokáig nem bíztak a rendőrségben, mert óriási volt a korrupció. Pablo Escobar mindenkit megvesztegetett, könnyű elérése volt az emberekhez és nagyon agresszív és hatékony módon kommunikált velük. Azt mondta nekik, »Figyelj, kellene a segítséged ebben és ebben, ha nem teljesíted a kérésemet, akkor nem téged foglak megölni először, hanem a szüleidet, a testvéreidet vagy a feleségedet és a gyerekeidet«, egy ilyen zsaroló üzenetre pedig mindenki engedelmeskedett. Terrorban tartotta az embereket, féltek tőle, nem mertek ellenkezni, mert tudták, hogy a keze mindenhova elér - még a CNP-hez (Kolumbiai Nemzeti Rendőrség, a szerk.) is.
A második elfogatóparancs idején már jobban látták az emberek, kicsoda Pablo valójában. Egy olyan ember, aki bárkit megkínoz vagy megöl, ha az útjába áll. Létrehoztunk egy forródrótot, fizettünk a hiteles, minket segítő informátoroknak, több ezer hívás futott be. A félelmet egy időre legyőzte a pénzjutalom. Ezek után persze bekeményített: akiről kiderült, hogy segít a rendőrségnek, levadásztatta, egyre nagyobb vérdíjakat írt ki a rendőrök és a nyomozók fejére. Volt olyan 15 éves katonája, aki már 10 rendőrt is meggyilkolt.
Mindenki arra kíváncsi, hogy mi igaz, és mi nem a Netflix-sorozatban. Nem spoilerezve a könyvet, melyek voltak azok a részletek, amik túlkapások?
SM: A sorozat készítői felvették velünk a kapcsolatot, sokat konzultáltunk velük az élményeinkről, mindent elkövettek annak érdekében, hogy egyszerre legyen hiteles, mégis lebilincselő a történet. Egy ilyen léptékű produkciónak figyelembe kell vennie azt is, hogy ez egyfajta szórakoztató tartalom, ezért került bele egy jókora adag Hollywood. Nem szeretnék sok mindent elárulni, de az akciójeleneteket természetesen felpolírozták, a magam részéről pedig ami ferdítve lett megjelenítve a sorozatban, hogy a valóságban két lányunk van a feleségemmel, Connie-val, és nem mentek vissza az Egyesült Államokba, hanem végig mellettem maradtak Bogotában. A többi részletért azonban el kell olvasni a könyvet! (nevet)
Mit gondolnak, mi lenne a véleménye Pablo Escobarnak, ha elolvasná ezt a könyvet?
JP: Haha, ez jó! (nevet)
SM: Őszintén szólva egyáltalán nem érdekelne, mit gondol erről. Az ő véleménye lenne az utolsó, ami számít. Semmin sem változtatna, ha tudnám, hogyan áll ehhez, mert mi megírtuk az igazságot.
JP: Pontosan azt gondolom, amit Steve. Pablo Escobar a valaha élt legkegyetlenebb bűnöző volt, egy narkoterrorista, aki ártatlan emberek ezreit gyilkolta meg a pénzért és hatalomért. Hogy ő mit gondolna rólunk vagy a könyvről, az számomra sem releváns.
![](/sites/default/files/images2017/4_lifestyle/denarcospic.webp ""Inkább fekszem egy sírban Kolumbiában, mint egy börtöncellában az Egyesül Államokban" - mondta egyszer Pablo Escobar, akinek teljesült ez a kívánsága")
A legtöbbek számára csak Tataként ismert 59 éves asszony, alig tizennégy évesen kötötte össze az életét Latin-Amerika legveszélyesebb bűnőzéjével, Escobarral, akiről csak halála után hosszú évekkel derült ki, ki is valójában. A döbbenetes és fájdalmas felismerésről, a kínokkal teli évtizedekről és a még ma is tartó gyógyulási folyamatról maga Victoria mesélt a Femcafe.hu-nak.
Leadfotó és fotók: facebook.com/DEAnarcos; Profimedia - RedDot
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
