Lifestyle

Az áprilisi Ötöslottó nyertese elmondta, mihez kezd a mesés összeggel

Budapest, 2021. június 15. – Hírt adott magáról az a szerencsés játékos, aki helyesen tippelte meg az Ötöslottó 13. hetében mind az 5 számot, így végül 2,8 milliárd forintot nyert. A nagynyertesek számára fenntartott kérdőív kitöltése ugyan nem kötelező, de a nyertes mégis úgy döntött, hogy megoszt magáról, lottózási szokásairól és pénzügyi terveiről néhány információt. Ezekből például kiderült, hogy mire költi az összeget, továbbá, hogy a pénzügyi tudatosság jegyében szakértői segítséget is hajlandó igénybe venni.

Budapesten adta fel a nyertes szelvényt

Az április 3-i Ötöslottó sorsoláson kihúzott öt számnak köszönhetően (6, 32, 39, 44, 76) újabb játékos élete változott meg. A Szerencsejáték Zrt. nagynyerteseknek fenntartott névtelen kérdőívét a nyertes kitöltötte, így megismerhetővé vált, hogy pontosan miként érintik őt ezek a változások, milyen életkörülmények jellemezték, illetve, hogy hogyan tervezi a jövőt. A tavasszal 2,8 milliárd forintot nyert játékos a személyazonosságát védő legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett nyilatkozott.

A kérdőívből többek között kiderült, hogy bár évtizedek óta heti szinten lottózik, eddig még soha nem nyert nagyobb összeget. Rendszerint családtagjaival együtt játszik, így nem meglepő, hogy elsőként párjával osztotta meg a jó hírt, és a nyereményéből is elsősorban a szűkebb családja részesül majd. A nyertes állítása szerint mindig eltérő számokkal játszik, és ezúttal is véletlenszerűen választotta ki mind az öt számot. A kitöltött szelvényt Budapesten adta fel.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nem értél a cikk végére!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.