Lifestyle

Országgyűlési választások: a végeredmény még több mandátumot hoz a Fidesznek

Ennyi választópolgár szavazatát nem számolták még meg

László Róbert, a Political Capital választási szakértője egy közelmúltbéli konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy a választások jelenleg ismert végeredményét még korántsem tekinthetjük lezártnak - írja a HVG.hu. A valasztas.hu oldalon is közzétett 98,97%-os feldolgozottság ugyanis nem azt jelenti, hogy a szavazatoknak ennyi százalékát számolták meg, hanem hogy a magyarországi szavazóköröknek ennyi százalékát számolták meg. Ebben pedig még nincsenek benne a külképviseleti, továbbá az átjelentkezéssel szavazók, valamint az a 106 szavazókör sem, amelyekkel ezeket hamarosan összeöntik majd. László Róbert értesülései szerint csak szombaton számolják meg ezeket a szavazatokat.

A levélszavazatok számával kapcsolatban csütörtökön vagy pénteken lehet majd biztosat tudni. László szerint eddig körülbelül 140 ezer levélszavazatot számoltak meg,a beérkezett levélcsomagok száma 130 ezer, de ez még nem a végleges mennyiség. A választási irodához ráadásul nem érkeztek még meg azok a szavazatok sem, melyeket egyéni választókerületi központokban avagy külképviseleteken adtak le az utolsó pillanatban. A vége körülbelül 350-370 ezer körül lesz - írja a HVG.

László Róbert szerint 250-300 ezer olyan választópolgár lehet, akinek a szavazatait még nem számolták meg, és mivel nekik két szavazatuk van, ez nagyságrendileg 500-600 ezer szavazatot jelenthet. Jelenleg ennyi hiányzik a listás szavazatok elszámolásához, ez egyébként a szavazatok 8-9, vagy akár 10 százaléka.

László Róbert úgy véli, akár 3,1-3,2 millióra is emelkedhet a Fidesz listás végeredménye - ebben egyébként már a levélszavazatok is benne vannak. A szakértő prognózisa alapján a Fidesz-KDNP akár 137-138 mandátumot is szerezhet az Országgyűlésben.

FRISSÍTÉS: A határon túl leadott levélszavazatok beérkezésével újabb parlamenti mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP, így 136 képviselőjük már biztosan lesz az új Országgyűlésben - írja a 24.hu.

A 2022. április 3-án megtartott országgyűlési választásokon ugyan - 2018-hoz hasonlóan - rekordközeli volt a részvétel, a jogosultak csaknem 70 százaléka járult az urnákhoz, a kormány úgynevezett gyermekvédelmi népszavazásán csupán a választók 44 százaléka szavazott érvényesen. Mivel az érvényességi küszöb 50 százalék, érvénytelen lett a referendum.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Jennifer Lopez egy igazi divatikon, és a tökéletesen összeválogatott szettjeiben mindig ragyog.
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...