Néha kikapcsolódnál egy kicsit, de a pici miatt nem teheted? Nem vagy egyedül!

Szinte minden kisgyermekes szülőben felmerült már a kérdés, hogy kire bízza a kicsit, ha elmegy otthonról. A szülők fele ilyenkor nem talál megoldást, és inkább úgy dönt, hogy a babával marad, hiszen túl messze vannak a nagyszülők, akik segíthetnének, és nem bízik meg egy babysitterben. De vajon hosszú távon mennyire egészséges ez a szülőkre és a babára nézve? (x)

A kisbabák gondozásában évtizedek óta élenjáró Sudocrem® reprezentatív felmérést végzett a kisgyermekes szülők körében arról, hogy mikor jelentkezik náluk az igény a kikapcsolódásra, és hogy ilyenkor ki vigyáz a babára.

Mindenkinek jár egy kis kikapcsolódás!

A Sudocrem®- jelentés alapján elmondható, hogy az anyukák jobban vágynak a kikapcsolódásra, mint az apukák. A felmérés során megkérdezett anyukák 38 százaléka fél éven belül, további 28 százaléka egy éven belül igényli, hogy egyedül vagy barátaival szórakozni menjen. Az apukák válaszában eltérés mutatkozik, esetükben ez az arány csupán 27 és 13 százalék. A nemi szerepekhez kapcsolódó élethelyzet megváltozását jól mutatja az is, hogy míg a gyermek két éves korára az anyukák 81 százaléka szeretne kikapcsolódni, addig az apukák csupán 55 százaléka gondolkozik ezen. A partnerrel való kikapcsolódás igénye egyformán jelen van férfiak és nők körében, de ez az anyukák esetében korábban jelentkezik.

Jó, de ki vigyáz a kicsire?

A szülők szórakozásakor kulcsfontosságú tényező a gyermekfelügyelet megszervezése. A kisgyermekes szülők csak elvétve vesznek igénybe családon kívüli segítséget és a gyermekfelügyeletet leginkább a nagyszülőkkel oldják meg. Amikor csupán az egyik szülő szeretne kikapcsolódni, a gyermekfelügyelet 60 százalékban a másik szülő és nagyszülők között oszlik meg, az esetek közel 40 százalékában azonban nincs segítség, így a kikapcsolódás elmarad. Amennyiben a szülők együtt szeretnének elmenni otthonról, az esetek közel 50 százalékában csak a nagyszülőkre számíthatnak, közel 50 százalékban azonban nincs semmilyen segítség, így alkalmuk sincs arra, hogy kettesben lazítsanak.

Merj kikapcsolódni, hiszen szükséged van rá!

A kisbaba akkor boldog, ha a szülők is elégedettek és jól érzik magukat. Ezért nagyon fontos, hogy a szülők néha elmenjenek kikapcsolódni, még akkor is, ha tudják, hogy gyermekük akkor a legnyugodtabb, ha ott vannak a közvetlen közelében, az ő illatukat érzi, hallja a hangjukat.

Játssz és nyerj wellness hétvégét!

A Sudocrem®- jelentés eredménye arra inspirálta a márkát, hogy támogassa a kisgyermekes szülők kikapcsolódását, így az Aquaworld Resort Budapest Hotel**** és Élményfürdővel közösen nyereményjátékot hirdet a Szeretettel Sudocrem Facebook oldalon. A játék szerencsés nyertese családjával eltölthet egy 4 napos mesés baby wellness hétvégét a négycsillagos szállodában!

Játék kezdete: 2015.12.01.
Játék vége: 2015.12.23.
Eredményhirdetés: 2015.12.24.
További információ: www.facebook.com/SzeretettelSudocrem

Kövesd a „Szeretettel Sudocrem” Facebook, Instagram oldalát és Youtube csatornáját, ahol hasznos babaápolási információkhoz juthatsz vagy további termáékinformációkért látogass el a www.sudocrem.hu weboldalra!

Leadfotó: gold2gold.com

Oldalak

Sztárok
Március 30-án elhunyt Tordy Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a honi színházművészet kimagasló alakja, megannyi mozi- és tévéfilm közkedvelt szereplője. Vajon ki foglalhatja el...
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?