Lifestyle

A magyar fiatalok 42%-a nem beszél nyelveket - Pedig az álláskeresés sikere múlik ezen

Van ebből kiút? Hol kellene változtatni?

Tudomásul kell venni, hogy csak az számít értékes tudásnak, amit mással is meg tudok osztani, el tudom mondani, magyarázni. A bennem maradt tudás a vállalat számára nem jelent hozzáadott értéket. Számtalan módja van az idegen nyelv tanulásának. Nem célom a végtelen lehetőségek felsorolása, aki elszánt, úgyis megtalálja a neki és pénztárcájának megfelelő képzést.

Meg vagyok győződve, hogy a hozzáállásunkon kell változtatnunk. Idegen nyelvet tudni, beszélni legalább olyan fontos, hasznos, értékes, mint bármely szakterület tudorának lenni. Ezt a tudást sem adják ingyen. Keményen kell dolgozni érte! Nem kifogás, hogy nincs nyelvérzékem. Tudomásul kell vennünk, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk a világhoz, a kedvünkért nem kezdenek tömegesen magyarul tanulni. Leginkább magunkkal kell tisztában lennünk, és azt tudni, hogy mit is szeretnénk elérni a szakmai életünk során. Több tudatosság, kevesebb meglepetés. Nem szégyen tervezni, mérföldköveket kitűzni. Ugyan garancia arra sincs, hogy minden a saját terveink szerint alakul, de legalább van mihez igazodni, és ha kell, attól rugalmasan eltérni. Tudatosság és önmagunkért felelősség vállalás az érett személyiség jellemzője.

Munkahely és magánélet - Hol és hogyan húzzuk meg a határt?

Elég régóta próbáljuk megtalálni az egészséges arányt a munkahely és magánélet között, több-kevesebb sikerrel. Van-e határ, és ha igen, hol, a magánéletünket érintő témákban a munkahelyünkön? Mit és milyen részletesen célszerű elmondanunk? Őri Júlia szakértőnk cikkéért kattints ide!

Fotó: second-language.org; Leadfotó: blog.talview.com

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!