Megtudtuk, hol lesz jövőre az EFOTT! Neked hogy tetszik a kelet-magyarországi helyszín?

Nyolc zenei színpad, tizenhat hektáros terület, tíz kilométer kábel, három kilométer kerítés és egy nagyjából ezerkétszáz fős stáb. Ez a 2014-es EFOTT számokban. Az 1976 óta vándorló, minden évben új helyszínre költöző fesztivál jövőre Miskolctapolcára teszi át főhadiszállását. Július 15. és 20. között, harminc év után újra a miskolci Egyetemváros és környéke ad otthont az EFOTT-nak.

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) egyedisége, hogy minden évben más helyszínre vándorol, biztosítva ezzel a változatosságot.

Ez azonban hatalmas kihívások elé állítja a szervezőket, hiszen évről évre új területi adottságokhoz igazítva kell felépíteni egy nyolc színpados buli-birodalmat, amely napközben is számos kulturális és sport lehetőséget kínál a fesztiválozóknak. A szervezők ezúttal is a közönségre bízták, hogy melyik város adjon otthont az EFOTT-nak.

Több mint 22 ezer szavazat érkezett

„Több mint 22 ezer szavazat érkezett, így a két legjobb pályázat közül végül Miskolctapolca lett a befutó. 2014-ben tehát a miskolci Egyetemvárost és környékét alakítjuk igazi buli-helyszínné azzal a nem titkolt céllal, hogy bebizonyítsuk, a sztereotípiákkal ellentétben ez a régió is rengeteg értékkel bír, és igazán színes kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A fesztiválhelyszín közelében található például a miskolctapolcai Barlangfürdő és egy hangulatos csónakázó tó is” – mondta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

„A pályázatok elbírálásakor számos paramétert veszünk figyelembe. Fontos számunkra, hogy könnyen megközelíthető, jó infrastruktúrával rendelkező helyszínt találjunk. Ebbe bele tartozik többek között a színpadok elhelyezése, a tisztálkodási lehetőségek megoldása, az ideális kempinghelyek kialakítása vagy éppen a sportolási lehetőségek."

Örülnek a Miskolci Egyetemnek

"Nem tudjuk felhasználni az előző évben szerzett tapasztalatokat, hiszen mindig új adottságokhoz alkalmazkodunk, a nulláról kezdünk mindent, ami hatalmas kihívás. Az sem elhanyagolható a helyszínválasztásnál, hogy elegendő épített szálláshely legyen és a fesztiválozók a régióban színes turisztikai programokkal is találkozzanak. A Miskolci Egyetemnek azért is örülünk, mert nagyon erős és komoly hagyományokra épülő hallgatói élet folyik ott” – tette hozzá a szakember.

Az EFOTT csapata a Miskolci Egyetemmel karöltve egy tizenhat hektáros területen építi fel a fesztivált. A zenei programot jövőre is döntő többséggel magyar előadók biztosítják, de a szervezők számos meglepetéssel és újdonsággal készülnek.

EFOTT – 2014-ben Miskolctapolcán is csak szabadon!

Oldalak

Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!