Lifestyle

A kormány az Airbnb minden eddiginél szigorúbb szabályozására készül

Többek között az Airbnb-kérdésről is tárgyalt a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által vezetett első őszi ülésén a Turisztikai Tanácsadó Testület – írja az MTI.

Nem turisztikai, hanem lakhatási kérdéskör

A testület munkájában több mint 30 turizmus-szakmai szervezet képviselteti magát, köztük a Balatoni Fejlesztési Tanács, a Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács, valamint a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.

A testület áttekintette a Terézvárosi Airbnb-típusú szálláshelyek betiltásáról szóló ügydöntő szavazás eredményét. Nagy leszögezte, hogy az Airbnb nem turisztikai, hanem lakhatási kérdéskör, a kormány eddig is ennek megfelelően vizsgálta a szabályozás átalakításának lehetőségeit, hiszen közel 26 ezer lakóegység hiányzik a magyar ingatlanpiacról. Az Airbnb-k miatt csökkent a hosszú távra kiadott lakások száma, aminek következtében jelentősen növekedtek a bérleti díjak és az ingatlanárak is.

A miniszter hozzátette, hogy a kormány még várja Szentkirályi Alexandra javaslatát, de az már előre látható, hogy a magyar családok védelme érdekében minden eddiginél szigorúbb szabályozás kerül majd bevezetésre a rövidtávú lakáskiadásra vonatkozóan.

Nagy a turizmus fontosságát hangsúlyozta

Nagy hangsúlyozta, a turizmus kiemelkedő stratégiai jelentőségű ágazat a magyar gazdaság számára, ami a GDP több mint 10 százalékát adja, és közel 400 ezer embernek biztosít munkát. Azt mondta, hogy a magyar turizmus rendkívül sikeres nyári szezont zárt, június-augusztus során közel 7 millió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ami 9 százalékos növekedést jelent a tavalyi eredményhez képest.

A Budapest Liszt Ferenc Repülőtér utasforgalma is kiemelt bővülést mutat, az év első nyolc hónapjában 18,6 százalékkal nőtt az utasok száma a tavalyi év azonos időszakához képest, és 7,6 százalékkal meghaladta a Covid előtti eredményeket is, így 2024 első félévét tekintve a második helyen áll az európai repterek között.

A kormány célja, hogy tovább növelje a turisztikai ágazat teljesítményét, ennek érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium a reptér nagyívű fejlesztése mellett többek között egy olyan vendéglátóipari egységeket támogató programon dolgozik, ami elősegítheti, hogy a Balaton és más hazai turisztikai térségek ne csak a nyári főszezonban, hanem az év minél hosszabb időszakában is vonzó célpontok legyenek.

Egy botrány miatt siklott ki újra a népszerű Airbnb, ráadásul a rejtett kamerák miatt. A tulajok már régen is alkalmazták ezt a módszert, de akadt olyan, aki visszaélt vele.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Lifestyle
Igazi szuperélelmiszer, ami segíti a jobb alvást és hozzájárulhat a jobb bélműködéshez. Méregtelenítő tulajdonságai, az emésztőrendszer támogatása és vitamindús összetétele miatt érdemes beépíteni a...
Lifestyle
A Bika ma partnert találhat egy fontos vállalkozás vagy projekt beindításához. Napi horoszkóp.
Sztárok
A Petőfi Zenei Díj 2020-as Életműdíjasa, Horváth Károly Charlie a Duna Családi kör című műsorának vendégeként mesélt életének változásairól, mindennapjairól és arról, hogyan őrzi meg egészségét.
Sztárok
Emma Roberts az elmúlt években többféle vajszőke színt is kipróbált, időnként némi barna árnyalattal fűszerezte meg frizuráját, 2025-öt viszont egy merész váltással indította.
Sztárok
Tavaly augusztus óta nem láthattuk együtt a sussexieket hivatalos, nyilvános eseményen, most azonban Kanadában végre megtört a jég.
Lifestyle
A gyerekek önbizalmának egyik legnagyobb rombolója nem a kritika és nem is a túlzott szigor, hanem egy harmadik, sokszor észre sem vett, apró tett. Ha kíváncsi vagy, miről is van szó, olvass tovább!