Lifestyle

Élet a K2-n: kulisszatitkokat mesélt Klein Dávid és Suhajda Szilárd

Élet a hegyen

Zuhanysátor vödörrel, áramvadászat napelemmel, inhalálás kamillateával, vízhordás a gleccserfolyóból és a nap lezárásaként esténként egy kis Agymenők - ilyen programjaik vannak hegymászóinknak, akik a K2 Expedíció kétfős, magyar csapatát alkotják. A hegy nem kíméli sem a fizikai, sem a lelkiállaptukat, így a haladás mellett a legnagyobb fókusz a regenerálódáson van. Dávid és Szilárd az alaptáborban külön sátorban lakik. Ahogyan fogalmaznak, a hegyen úgyis eleget vannak egymás mellett, így mindenkinek megmarad a privát szférája. Egy-egy akklimatizációs kör utáni regenerálódás hosszadalmas folyamat.

„Amikor lejövünk, akkor kimerültek és dehidratáltak vagyunk. A bőrfelületek odafent megégnek, a torok, orrjárat duzzadt, sérült, gyulladt. Éppen ezért a lejövetel napján folyamatosan iszunk, heverészünk, majd általában a hirtelen bevitt sok folyadéktól hasmenésünk van. Odafent hiába ettünk nagyon keveset, a kezdeti lendület után mindig kiderül, hogy nem tudunk még annyit enni és inni, amennyit szeretnénk” – meséli Dávid. Az evés mellett a regenerálódást segíti az inhalálás, a torok spray használata, öblögetés és a bőrfelületek ápolása is.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!