A nő, aki anyák százainak segít: Egyedülálló, amit kitalált

Egy munka utáni boros beszélgetés alatt hallottam a Ma-Mi Műhely anyukáról, a kolleganőim beszéltek róla. A nőről, aki otthagyta a multi vállalati karrierjét, és egyedülálló kisgyermekes anyukaként saját vállalkozásba fogott, anyukaképző klubot csinál. Érdekesnek tűnt a történet és persze el nem tudtam képzelni, mit takar az „anyukaképző” így megkerestem.

Most itt ülök és várom,hogy megérkezzen, elmondása szerint pontos lesz. A telefonban szinte kiugrott a bőréből, mikor mondtam neki beszélhetnénk.

Igaza volt, tényleg pontos. Még két perce lett volna, most szélsebesen kivágja az ajtót. Akkora elánnal közlekedik, hogy csoda hogy nem töri össze magát. Rövid, fekete haj, virágos harangszoknya, fekete felső, sötét bordó rúzs. Van egy megjelenése az biztos. Üdvözlés és köszönést követően, elhadarja, halálra izgulja magát és összevissza fog beszélni.

Nem baj, mondom majd összerakom.

Pataki Nagy Éva vagyok, édesanya, kommunikációs szakember, meg szőlész-borász, meg blogger, meg önmegvalósító, mindezt egy levegővel, hadarva, nevetve.

Tehát a Ma-Mi Műhely, kezdi.

Szépen elterveztük, hogy majd gyerekünk lesz,abban a kívánt évben. Pontos menetrendet írtunk, forgatókönyvvel. Aztán az élet nem így rendezte. Titkok, szurik, kérdésterelés, remények, szégyen. Nem nagyon tudtuk, hogyan és persze kivel beszélni ezekről a dolgokról. Még magunk között sem tudtunk igazán. Az évek teltek és egyik nap hirtelen elment anyukám, és utána nem sokkal megérkezett a kisfiam első ultrahang képe. Zűrös időszak állt mögöttünk.

A terhesség, és a szülést követő időszak, drámai megélések sorát hozta. Számos komoly vagy annak vélt szakirodalmat olvastam, de arra ami igazából várt rám, senki nem tudott felkészíteni. A kihívások, a kiszolgáltatottság, a nőből anya metamorfózis folyamatában szükségem lett volna támaszra, hasonló élethelyzetben levők csoportjára. Nem volt a környezetemben ilyen, kerestem baba-mama tornákat, klubokat, elfoglaltságokat a kapcsolódási lehetőségeket, igazán nem volt hol gyökeret vetnem.

A szülés utáni depresszió kimondhatatlanságában, a saját magammal való küzdelmekben, egy Facebook anyacsoport kínált támaszt. Minden kérdésem, kételyem velük osztottam meg, öröm volt olvasni, hogy nem vagyok egyedül a napi kihívásokkal, a karjaimban tartott élet iránti felelősség súlyának terhével. Akkor már megfogalmazódott bennem, egy baba-mama csoport létrehozásának terve, de sem merszem, sem időm nem volt komolyan foglalkozni álmaimmal.

A hónapok teltek. Gyermekem apjával az apa-anya szerepkörváltozást nem tudtuk sem megélni, sem megbeszélni. Külön vált utunk. Ekkor másfél éves volt a kisfiam, érzésem szerint még túl kicsi a bölcsődéhez, de nem volt más választásom akkor. Szerencsére a multinacionális vállalathoz, ahol korábban dolgoztam, volt lehetőségem részmunkaidőben visszamenni.

Hónapokig én a kocsiban, gyermekem a bölcsiben sírt. A munkahelyemen számos, az anyasággal járó kihívással, szerepváltozással kellett szembenéznem melyet sem én, sem a kollégák nem vettünk könnyedén. Egyértelműsödni látszott, hogy ez már nem az én utam. Az évvége felé egészségem megromlott, a stressz szomatikus jelekkel jelezte, váltani kellene.

Teljes újratervezésre volt szükség. 2,5 éves volt a kisfiam és azt éreztem, tennék valami olyat, amiben igazán én vagyok. Szeretnék azzal foglalkozni, amiben igazán hiszek. Ekkor körvonalazódott a Ma-Mi Műhely fogalma, amely egy anya-építő közösségi baba-mama klub. Egy olyan hely, ahol anyukák egymás között jól érezhetik magukat, kisbabájuk mellettük játszhat, oktatók, védőnők, coach-ok és pszichológusok vannak elérhető távolságban, mindezt kávé és sütemény elfogyasztása mellett.

Pontosan tudtam, hogy mi az amit szeretnék, és hogy ez miben lenne kiemelkedő, ténylegesen segítség az édesanyáknak. Olyan helyet, ami az anyákat teszi a fókuszba, ami a babavárás gondolatától, a bölcsibe engedés útjáig keretet, közösséget ad az édesanyáknak, kávét, sütit, játékot, foglalkozást és megértést ad. Abban az időszakban, amikor a nők a leginkább kiszolgáltatottak, és a közösség összetartó ereje a legnagyobb segítség lehet.

Megszállottként vágtam bele a megvalósításba. Helyet kerestem, exceleket, cash flow-kat csináltam. Saját megtakarításommal hazardíroztam. Boldog boldogtalannak meséltem az ötletemről. Persze az elején, szinte mindenki holdkórósnak vélt. Egészségem, gyermekem, biztonságom féltették. Amit láttak, hogy végtelen szenvedéllyel és energiával fekszem neki egy magamnak álmodott project megvalósításának. Egyedül, nőként, anyaként, férfi lelki vagy anyagi támogatása nélkül.

Engem vitt a lendület és ez, a környezetemben levőket is sodorta magával. A legnagyobb szkeptikusokat tudtam sorra megnyerni magamnak.

Nagyon sok keresés után, kiválasztottam egy olyan helyet, ahol mind lokalizációs, mind parkolás, mind kereslet szempontjából megfelelő az első Ma-Mi Műhely megnyitására.

Egy tíz fős, trénerekből coach-okból, végzett szakemberekből , védőnőkből, terapautákból, és segítő anyukák csoportjából álló csapattal vágunk bele, a Ma-Mi Műhely elindításának. Egyedileg, nekünk és a pici babáknak készített játékok, mászókák várják majd a látogatókat. Magunk festettünk és készítettük el a kertet.

Partnerem már számos kreatív anyuka és vállalat. Igazán büszke vagyok rá, hogy az egyik legnagyobb hotel partnerül társult, és már sokan vannak, akik figyelemmel követnek.

Számos bukkanó, éjszakai munka, végtelen hideghívás és koncepció eladás után vagyok, és sok hasonló előtt állok. Álmom, még több Ma-Mi Műhely megnyitása az elkövetkezendő években.

Május 11-én nyitunk. Már most több száz fős közösség a tagja a Műhelynek. Már most elindultak tabudöngető beszélgetések, segítő együttműködések. Még meg sem nyilt a Műhely, de már megérte.

Oldalak

Szólj hozzá Te is!