Lifestyle

Lassan búcsúzhatunk tőlük: 5 étel és ital, ami hamarosan végleg eltűnik a boltok polcairól

Nézzük, mikről kell lemondania a jövő emberének!

Bár az emberiség már régóta harcol a klímaváltozás, illetve azon belül a globális felmelegedés ellen, egyelőre még nem sikerült megállítani a fenyegető folyamatot. Ennek következményeit a következő generáció már nagy valószínűséggel érezni fogja: például abban, hogy sok, számunkra még evidens ételt és italt ők már nem kóstolhatnak meg.

1. Mogyoróvaj

Amerikában átlagosan majdnem 1,6 kg mogyoróvajat fogyasztanak az emberek évente, de biztosak vagyunk benne, hogy nem csak ott lennének csalódottak, ha ez a finomság eltűnne a Föld színéről. Pedig a veszély bizony valós: mogyorót nagyon nehéz nevelni, hiszen igen szeszélyes növényről van szó. Ahhoz, hogy sok és jó minőségű termést hozzon, meghatározott mennyiségre van szüksége napfényből és esőből is. Néhány délkeleti államban például, ahol mogyorót termesztenek, nagy aszályok voltak az utolsó években, a mogyorók pedig egyszerűen kiszáradtak. Bár a farmerek és az agrárszektor szakemberei már dolgoznak azon, hogyan tudnának „aszály-biztos” változatokat létrehozni, de ettől még a probléma továbbra is fenn áll.

2. Sör

Csak néhány hozzávaló kell ahhoz, hogy jó sört kapjunk; az egyik ilyen a komló. A közönséges komló, ami kétlaki, évelő kúszónövény, gyógynövénye nyugtató-és altatószerként funkcionál, és gyomorpanaszok ellen is használják. Egyébként a sörgyártás egyik legfontosabb alapanyaga, hiszen a folyékony kenyér ízét adja. Főként az északnyugati partoknál termesztik, de a növekvő hőmérséklet és a csökkenő vízkészlet miatt a komlóföldek mérete drasztikusan le fog csökkenni. Már nagyon sok sörgyártással foglalkozó üzem tért át fenntartható termelésre, de a hosszan tartó és biztos eredményhez nem csak az ő hozzájárulásuk és igyekezetük szükséges.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...