Lifestyle

95 éves korában derült ki, hogy egy náci koncentrációs táborban dolgozott – Ez lett a sorsa

Friedrich Karl Berger beismerte, hogy korábban a neuengammei náci koncentrációs táborhálózat őreként szolgált.

Kiutasították Amerikából

Az amerikai hatóságok tavaly év végén toloncolták ki az 1959 óta az Amerikai Egyesült Államokban élő 95 éves Friedrich Karl Berger német állampolgárt, mert a második világháborúban őrként szolgált egy koncentrációs táborban. A férfi azt követően került a nyomozók célkeresztjébe, hogy neve felbukkant a náci korszakból származó dokumentumokon, amelyeket egy a Balti-tengerben elsüllyedt hajón találtak meg 1950-ben.

Berger ellen háborús bűnök elkövetésének gyanújával indítottak eljárást. A memphisi bíróságon beismerte, hogy a háború vége felé pár hétig a Neuengamme concentrációs tábor egyik, Meppen közeli altáborában dolgozott. A férfi elmondta, hogy ő csak felettesei parancsát hajtotta végre. „19 éves voltam. Azt a parancsot kaptam, hogy menjek oda” – mondta. A törvényszék azt próbálta kideríteni, hogy Berger részt vett-e foglyok meggyilkolásában.

Ebben a táborban a leírások szerint orosz, lengyel, holland és zsidó foglyokat dolgoztattak borzalmas körülmények között, gyakran a halálukig. Összesen 106 ezer személyt deportáltak a központi és a szatellit táborokba, közülük 55 ezren meghaltak. Berger azt állította, nem látott bántalmazást vagy gyilkosságokat. Azt is beismerte, hogy részt vett a tábor evakuálásában is, amiben legalább 70 fogoly vesztette életét.

Berger több mint hatvan év után tért vissza Németországba, miután kiutasították. Nem tartóztatták le, de a rendőrségi kihallgatta, miután megérkezett a frankfurti repülőtérre. Március végén arról szóltak a hírek, hogy megszüntették a nyomozást, és ejtették az ügyet, mert nem találtak elég bizonyítékot.

Az elmúlt években is számos per és a nyomozás folyt egykori német katonák ügyeiben. Február elején egy százéves férfit gyanúsítottak meg azzal, hogy a sachsenhauseni koncentrációs tábor őreként 3518 ember meggyilkolásában vett részt. Tavaly a 93 éves Bruno D.-t ítélték el 5230 rendbeli gyilkosságban való közreműködés vádjával. A férfi az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaként szolgált a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében működtetett koncentrációs táborban.

Hosszú évek után újra találkozott a tűzoltó és a kislány, akinek megmentette az életét.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...