Kiváló kalóriaégető és tartásjavító - Ezért érdemes ugrókötelezni

Gyermekkorunk egyik kedvenc tevékenysége, az ugrókötelezés igen hatékony és olcsó kalóriaégető sport, amit felnőttként is bátran végezhetünk. Cikkünkben ennek a szuper mozgásformának a jótékony hatásairól olvashatsz!

12-13 kalóriaégetés 1 perc alatt

Az ugrókötél elsősorban a vádlit, a combot és a feneket dolgozza meg, de jót tesz a vállunknak, a hátunknak, a mellkasunknak és a tricepsznek is. A gyakorlat erőssé, kitartóbbá tesz bennünket, ráadásul az egyensúlyérzékünk is javul tőle. Egy felmérés szerint az ugrókötelezés hatékonyság tekintetében egyenértékű a futással. Hihetetlen, de egyetlen ugrókötelezéssel töltött perc során 12-13 kalóriát égetünk el.

Érdekesség, hogy ugrókötelezéssel a futóteljesítményünket is növelhetjük, tehát kiegészítő sport lehet azok számára is, akik rendszeresen eljárnak futni, kocogni. További jótékony hatása ennek a mozgásformának, hogy segítségével a tartásunkon is javíthatunk. Futás közben például sokan összegörnyednek, az ugrókötelezés azonban a felsőtestet az ideális pozícióban tartja, tehát egyenes marad a gerincünk.

Kímélőbb, mint a futás

Tévhitek közé tartozik, hogy az ugrókötelezés nagyon megterheli a térdünket, az igazság az, hogy a futás és kocogás többet árthat neki. A statikus mozgásnak köszönhetően sokkal kímélőbb az ízületekkel és a térddel szemben, mint egyéb sportágak.

Fotó: popsugar.com

Oldalak

Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás