Kaland és vérre menő küzdelem a Budapest-Bamako ralin

Múlt hét pénteken 480 résztvevővel elrajtolt a Budapest-Bamako Rally. Az egyáltalán nem veszélytelen tizenhat napos megmérettetés során, számos kihívással kell majd megküzdeniük a versenyzőknek. A felkészítésnek hála ebola, terrorfenyegetés és emberrablás esetén sem kell káosztól tartani, mindenki pontosan tudja, hogy milyen óvintézkedésekkel tudja a kockázatot minimalizálni. Emellett a főszervezők további biztonsági forgatókönyvekkel is készültek vészhelyzet esetére.

Budapest-Bamako idén 10. alkalommal

A Budapest-Bamako Rallyt immáron tízedik alkalommal rendezik meg, és már a rajtnál érezni lehetett, hogy idén is hatalmas népszerűségnek örvend. Nyugodtan, kockázat nélkül kijelenthető, hogy jelenleg ez a világ legnagyobb, és egyben legjobban szervezett amatőr rally versenye, amelyen nemtől, kortól, felszereléstől függetlenül bárki elindulhat. Ennek megfelelően a Lurdy Háznál a luxusautók, az old timerek, és a már leginkább csak eszmei értékkel bíró autócsodák gazdái is türelmetlenül várták a rajtot. Nem beszélve a bátor motorosokról, akik két keréken vállalják a több mint 8000 km távot. A „flúgos futamnak” karitatív missziója is van. A csapatok 1 millió euró értékben visznek adományokat, beleértve az iskola felszereléseket és egy komplett rádiós felszerelést is, amivel egy helyi közösségi rádiót hoznak létre Maliban.

Mindenki nyertesnek érezheti magát, aki teljesíteni tudja a távot

A 8 országot átszelő 16 napos verseny nem mindennapi kihívásokat tartogat a résztvevők számára. Erről Szabó Gál András, az esemény főszervezője beszélt. Szerinte fizikailag és lelkileg is sok megpróbáltatásban lehet része az indulóknak. Meglátása szerint a Budapest-Bamako Rally nem sétagalopp, komoly felkészülést, türelmet és kitartást igényel mindenkitől. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy az egyik csapat rögtön az indulás másnapján egy közösségi oldalon írt arról, hogy túl vannak az első veszekedésen, de semmi pánik, még azért beszélő viszonyban vannak.

Az autók és a versenyzők felkészítése rendkívül sok odafigyelést igényelt. Ennek ellenére néhányan nem sokkal az indulás után máris nehézségekbe ütköztek – defekt, motor problémák, de volt olyan is, akinek Barcelona környékén egy kerékcsere alkalmával ellopták a papírjait, így vélhetően nem tudja folytatni a versenyt.

Oldalak

Sztárok
Rájuk fokozottan igaz, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Ettől még persze nem biztos, hogy elakadt a békülési folyamat Majka és Curtis között.
Sztárok
T. Danny, azaz Telegdy Dániel többszörösen bebizonyította, hogy nagy tehetséggel áldotta meg a sors: rapperként sikert sikerre halmoz, a Dancing with the Stars negyedik évadában pedig azt is...
Sztárok
Bradley Cooper ma már óriási hírnevet tudhat magáénak szerte a világon, de gondoltad volna, hogy karrierje kezdetén még hazugságokhoz is folyamodott, hogy megkaphasson egy szerepet? Méghozzá nem is...