Jobbá tennéd a világot? Kezdd a szomszédodban!

Nap mint nap a nagyvilág híreivel kelünk és fekszünk, telefonjainkba zárva karnyújtásnyira van tőlünk az egész világ, jól tudjuk, hogy mi történik bolygónk másik pontján, de vajon észrevesszük-e azt, hogy mi zajlik a szomszédunkban? Ismerjük azokat, akik mellett élünk? Vajon képesek vagyunk valóban közösségként működni, s egymásra figyelve élni? (x)

Szerencsére vannak, akik tudnak

A dm társadalmi felelősségvállalás programja célul tűzte ki, hogy pályázati programmal segíti azokat a szervezeteket, akik jobbá szeretnék tenni a környezetüket. A jó ügyek jó alkalmat adnak az összefogásra, a jótettek pedig további jócselekedetekre ösztönöznek.

Mivel a vállalat idén lett 40 éves, ennek apropóján 2016-ban valamennyi dm-ország megkereste azokat a projekteket, amelyek helyben teszik jobbá környezetüket. A dm országos bolthálózatként abban a szerencsés helyzetben van, hogy valóban helyben, helyi közösségeknek tud segítséget nyújtani, akár önkéntes munkával, akár helyi adományozással, 2016-ban pedig a Jótettekkel egy jobb világért pályázattal.

A dm olyan projekteket keresett, amelyek helyben teszik jobbá a világot. A szervezetek az egészséges életmódra nevelés témakörében, szociálisan hátrányos helyzetűeknek szóló programokkal, környezetvédelmet és állatvédelmet középpontba állító kezdeményezésekkel nevezhettek, a dm pedig ezek közül júliusban választotta ki azt a 10 projektet, amelyeket 500-500 ezer forinttal támogatott.

A dm önkéntesei is segítettek

„Belevalók" néven 2013 októberében indult el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány ingyenes továbbképző programja pedagógusoknak. Az oktatás célja, hogy felkészítse az óvónőket, dadusokat, kisgyermeknevelőket és tanítókat a cukorbeteg gyerekek intézményi gondozására, és ezáltal megkönnyítse a diabétesszel élő gyerekek óvodai, bölcsődei felvételét, beilleszkedését a közösségbe.

Az alapítvány már csaknem 30 helyszínre elvitte programját, és egy lett azok közül, akiknek a pályázata a dm támogatott projektjei közé került. Így újabb helyszíneken tudták megvalósítani a Belevalók programot, szeptember végén pedig az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar hallgatóinak tartottak képzést, amelyen a dm önkéntesei is részt vettek.

Közösségi tér egy kis támogatással

A dm támogatásának köszönhetően a zuglói S.O.S. Krízis Alapítvány Családok Átmeneti Otthona eddig kihasználatlan külső és belső kertje közösségi térré alakult, amely egyaránt alkalmas lett a gyermekek és a felnőttek tartalmas szabadidő-eltöltésére, közösségi eseményeik megszervezésére.

10 projekt, ami szintén helyben segít

  • A Napfogyatkozás Egyesület programja a Szt. László kórház gyermek transzplantációs osztályán dolgozó orvosoknak, nővéreknek, segítő szakembereknek szól, gyász- és veszteség-feldolgozásukat segíti.
  • A Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet értelmi fogyatékossággal élő fiatalok és családjaik részére szervez önálló életre felkészítő programot.
  • A Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért Dunaharasztiban szervez kétnapos tréninget autista gyerekek szülei számára.
  • A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület tanösvényt hoz létre, hiszen szerintük a természetről nem az iskolapadban lehet a legtöbbet megtanulni. Közösségi szolgálatot végző középiskolásokat vonnak be a felújítási munkálatokba.
  • Az S.O.S. Krízis Alapítvány Családok Átmeneti Otthonában élő családok, gyermekek számára hoz létre a zuglói intézmény udvarán játszóteret, élhető zöldfelületet.

  • A Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért „Baba-mama harmónia testnek és léleknek” projekt keretében a Győr környéki kisgyermekes családokat célozza, nekik kínál prevenciós foglalkozásokat.
  • A JÓL-LÉT Alapítvány - Találj magadra, találj társakat! programja sérült gyermeket nevelő nők visszavezetését segíti a társadalomba önismereti és önbizalomtréningekkel.
  • A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány „Száll a bagoly fészkére” ökoterápia programja a természet gyógyító erejét használja lelki problémákkal küzdő emberek terápiájában.
  • Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány - „Belevalók” címmel ingyenes diabétesz oktatóprogramot szervez.
  • A Kompánia Alapítvány - Így jó nekünk! rendezvénysorozata a csepeli Dominó Tanodát látogató hátrányos helyzetű gyerekek egészségtudatosságának fejlesztését célozza.

Oldalak

Sztárok
Anne Hathaway igazán nosztalgikus hangulatba került a Neveletlen hercegnőt visszanézve, a színésznő el is érzékenyült karrierje kezdetére visszatekintve, valamint azt is elárulta, hogy az egyik...
Lifestyle
A Mars titkai folyamatosan meglepetést okoznak a kutatóknak. Most az InSight űrszonda adatai szállították a nagy leleplezést!
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!