Lifestyle

Itt aztán fel kell kötni a gatyát! - A világ legveszélyesebb munkái

Előző cikkünkben sorra vettük azokat a melókat, amelyeket bárki elvállalna. Az biztos, hogy a csúszdatesztelői és a hivatásos ölelői pozícióra hatalmas túljelentkezés lenne, az azonban már nem, hogy szénbányásznak és mélytengeri halásznak is ugyanannyian elmennének. Íme, a világ legveszélyesebb munkái!

1. Favágó

Embertelenül magas fák és éles szerszámok – csupán kettő abból a rengeteg nehézségből, amivel meg kell küzdeniük azoknak, akik favágásra adják a fejüket. A szakmát űző férfiak szinte állandó veszélyben vannak, és az esetek többségében a hatalmas fák lombjai között csak magukra számíthatnak. Egy apró hibáért cserébe nem fejmosást, hanem súlyos sérüléseket kapnak, ráadásul a fizetésük sem túl magas.

2. Mélytengeri halászok

Az alaszkai rákhalászok megpróbáltatásai messze földön híresek. Napi 20 órát dolgoznak a nyílt tengeren úgy, hogy fogalmuk sincs arról, meddig kell kint maradniuk. Egy fotós, Corey Arnold, aki 2002-ben döntött úgy, hogy belekóstol ebbe a kőkemény világba, arról számolt be, hogy az állandó hullámzás és a jéghideg víz szinte elviselhetetlenné teszi a körülményeket. Ha pedig mindez még nem lenne elég, akkor ott vannak a ketrecek: a rákhalászat ugyanis ketrecekkel történik, amik darabonként kb. 360 kg-ot nyomnak.

Fotók: peimag.com, dailymail.co.uk

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?