Lifestyle

Évtizedekkel a rémtettei után azonosították a sorozatgyilkost: ezt mondta a mit sem sejtő felesége

Az amerikai rendőrségnek sikerült lelepleznie egy harminc éve keresett sorozatgyilkos személyazonosságát, aki legalább három nő haláláért felelős, mégsem nyerheti már el méltó büntetését. A bejelentés sokkolta az elkövető feleségét is.

Harminc év után bukkantak a nyomára

Az I-65 gyilkos néven elhíresült bűnöző legalább három, 1987 és 1989 között megölt nő haláláért felelős. Nevét onnan kapta, hogy ismert áldozataival – Vicki Heath-szel, Peggy Gillel és Jeanne Gilberttel – a csaknem 1500 kilométer hosszú, Kentucky és Indiana állam határában húzódó 65-ös számú gyorsforgalmi út (angolul: Interstate) mentén lévő olcsó motelekben végzett. A húszas éveiben járó, a harmincas és a negyvenes nőket lelőtte – írta meg az Origo.

Az amerikai hatóságoknak most DNS-minták alapján sikerült azonosítaniuk a férfit, akit több mint harminc éve kerestek. 99,99 százalékos pontossággal meg tudták mondani, hogy a sorozatgyilkos a többszörösen elítélt Harry Edward Greenwell volt, akit más bűncselekmények – többek között rablás – miatt többször is lecsuktak. 1990-ben megerőszakolt egy nőt – mint most kiderült, ő az egyetlen ismert áldozat, aki túlélte a férfi kegyetlen és brutális támadásait. Évekig az általa adott személyleírás, és az az alapján készített fantomkép volt az egyetlen nyom, amin a nyomozók elindulhattak.

Greenwell azonban nem kaphatja meg a neki járó büntetést, ugyanis 2013-ban, 68 éves korában, tüdőrák következtében elhunyt. A jelenleg 73 éves Julie Jenkins, aki haláláig volt a férfi felesége húsz éven keresztül, az I-65-ös gyilkos leleplezéséről szóló sajtótájékoztatót követően teljesen lesokkolódott. Az Independent arról ír, hogy a nő – aki egy bántalmazó kapcsolatból lépett ki, mielőtt Greenwell felesége lett – szerencsésnek érzi magát, amiért életben van.

Folyton a közös életünk jár az eszembe, hogy mennyire kedves és gondoskodó volt. Heves vérmérsékletű volt, de nem kiugróan. Nem hiszem, hogy csak azért megölsz valakit, mert feldühített, legalábbis nem egy idegent. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről, azon kívül, hogy borzalmasan érzem magam, amiért az áldozatok családjainak ennyi éven keresztül meg kellett ezzel birkózniuk, és tudom, hogy én semmit nem tehettem ez ellen. Sajnálom. Fogalmam sem volt róla” – mondta el Jenkins.

A rendőrség azt sem zárja ki, hogy a sorozatgyilkos személye több emberölési üggyel is összefüggésbe hozható, ugyanis Greenwell sokat utazott. Ráadásul ezt az eshetőséget Julie Jenkins is könnyen elképzelhetőnek tartja, bár reménykedik, hogy nem volt több áldozat. Emiatt jelenleg is vizsgálják a régióban történt megoldatlan gyilkossági ügyeket.

Milyen érzés lehet, amikor valaki szó szerint a halálból tér vissza? Íme néhány beszámoló halálközeli élményekről, amik a lelkedig hatolnak...

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!